|

RICHTER PÁL
(1963, Budapest),
zenetörténész. Egyetemi tanulmányokat először a
Budapesti Műszaki Egyetemen végzett (1982–1987), majd a
Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zenetudományi
szakára járt, ahol 1995-ben szerzett muzikológusi és
zenetörténettanári diplomát. Szakdolgozatát a ferencesek
XVI-XVII. századi dallamkincse tárgykörben írta:
Kájoni János: Organo-Missale — Egy XVII. századi
ferences kézirat Csíksomlyóról címmel. 1995
októberétől 1998 júniusáig a Liszt Ferenc Zeneművészeti
Egyetem Kroó György és Somfai László által vezetett
zenetudományi doktorképző iskolájának hallgatója volt.
Doktori disszertációját A ferences rend
dallamkészlete a XVII. században a Kárpát-medencében
címmel 2004-ben védte meg. 1998 óta tagja a Magyar
Zenetudományi és Zenekritikai Társaságnak, 2001-től a
Nemzetközi Hymnológiai Társaságnak (IAH) és 2007-től a
Nemzetközi Hagyományos Zenei Tanácsnak (ICTM). 1994 óta
áll az MTA Zenetudományi Intézet alkalmazásában, először
tudományos segédmunkatársként, majd 2001-től
munkatársként, 2006-tól pedig főmunkatársként, 2006 óta
tagja az MTA köztestületének. 2011-ben Szabolcsi
Bence-díjjal ismerték el szakmai tevékenységét.
1994–1996-ban
zeneelmélettel foglalkozó szemináriumokat tartott az
ELTE Bölcsészettudományi Kar művelődéstörténeti
tanszékén, 1996–1997-ben zenetörténetet tanított a
szentendrei ferences gimnáziumban, 1999-től fél állásban
szolfézst, zeneelméletet, zeneelmélet-történetet,
ellenpontot és formatant tanított a Liszt Ferenc
Zeneművészeti Egyetem zenetudományi szakán. 2002–2005,
2010 meghívott előadóként népzenei tárgyú előadásokat
tartott a szombathelyi Bartók Szemináriumon. 2007-től
irányítja a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen
megindult hangszeres és énekes népzenei képzést (BA,
MA), alapító tanszékvezető.
A Zenetudományi
Intézet keretein belül 1990 óta folyamatosan részt vesz
a népzenei gyűjtemény számítógépes katalogizálási
munkálataiban, 1994 augusztusától 1998 végéig a Népzenei
Osztály, 1999 januárjától a Népzenei Archívum
munkatársaként, 2005 áprilisától az Archívum
vezetőjeként. Folyamatosan részt vesz a Zenetudományi
Intézet népzenei gyűjteményének feltárását, multimédiás
elérését célzó munkálatokban, és 2006 óta
a ZTI Népzenei Archívuma EU-s pályázatainak
szakmai felelőse (2006–2008:
Linked European Archives for Ethnomusicological Research
/Contract no.: 33808/, 2009–2011: eContentplus
program EuropeanaConnect /no.: 528001/
pályázata).
Leszámítva az
archiválási munkákat és a gyűjtéseket, tudományos
kutatásokat főként a műzene és a népzene érintkezési
területein végzett és végez. Foglalkozott a XVII.
századi kéziratokban lejegyzett orgonakíséretek és mai
parasztkántorok kísérési módjának összehasonlításával.
Szerkesztőként, bevezető tanulmány szerzőjeként
közreműködött Krupa András néprajzkutatónak a hazai
szlovákság körében végzett népdalgyűjtéseinek és a
Magyar Népzenei Antológia DVD-Rom kiadásában.
Eddigi
munkásságából említésre méltó még a klasszika–romantika
alkotásaiban a különböző formai stratégiák és formai
koncepciók tárgykörében a tanításhoz kapcsolódóan
folyamatosan végzett vizsgálatai, valamint a multimédia
lehetőségeinek kutatása a zenei oktatásban.
PUBLIKÁCIÓK:
Önálló kötetek, könyvek:
Der Melodiebestand des
Franziskanerordens im Karpatenbecken im 17. Jh.
(A ferences rend dallamkészlete a 17. században a
Kárpát-medencében), Fontes Historici Ordinis Fratrum
Minorum in Hungaria (Magyar ferences források) 4,
Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány, Budapest
2007, 500 pp.
„Kájoni János:
Organo=Missale” (ed. Richter Pál), A Csíksomlyói
Ferences Könyvtár Kincsei 3, Státus Könyvkiadó,
Csíkszereda 2005, 600 pp.
A
hazai szlovákok énekei.
Válogatás Krupa András gyűjteményéből (válogatta, a
bevezető tanulmányokat írta és szerkesztette: Krupa
András, Richter Pál), Magyarországi Szlovákok Kutató
Intézete, Békéscsaba 2004, 498 pp.
(szerkesztés) Zenetudományi
Dolgozatok 2003 I–II. Tanulmányok az MTA Népzenekutató
Csoport megalakulásának 50. évfordulójára, MTA
Zenetudományi Intézete, Budapest 2003, 328+278 pp.
Tanulmányok, könyvfejezetek:
„Litániák Kájoni Organo-Missaléjában”, Magyar
Egyházzene 1994/1995 4. szám, 405–416.
„Pilinszky és Weöres-idézetek egy középkori pálos
temetési szertartásban — Jeney Zoltán: Commendatio
animae”, Holnap 5/3, 1994, 62–65.
‘The Mass Repertoire of Caioni’s Organo Missale’,
Musica Antiqua X/1, Filharmonia Pomorska, Bydgoszcz
1997, 343–350.
‘Organo-Missale: Musical Relationships of a Franciscan
Manuscript in the 17th Century’, Musik der
geistlichen Orden in Mitteleuropa zwischen Tridentinum
und Josephinismus, Hrsg.: Ladislav Kačic,
Slavisticky kabinet SAV/Academic Electronic Press,
Bratislava 1997, 137-162.
„Nincs
új a nap alatt? — Adalékok Brahms a cappella
kórusművészetéhez”, Muzsika 40/11, 1997, 30–36.
Robert Volkmann Piano Music [CD kísérőfüzet] (Prunyi
Ilona zongora) HCD 31735, Hungaroton 1998
„Magyar nyelvű énekek
ferences kéziratokban”, Magyar Zene 1998/1999 3.
szám, 285–298.
„Két magyar peremvidék népzenei kapcsolata”,
Ethnographia 110/2, 1999, 349–358.
„Kvint- és oktávpárhuzamok a 17. századi orgonakíséretes
kéziratokban”, Zenetudományi Dolgozatok (szerk.:
Gupcsó Ágnes), MTA Zenetudományi Intézet, Budapest 1999,
239–256.
‘Close Relationships Between Pieces in Ioannes Caioni’s
Manuscripts and Folk Music’ Musik im Umbruch /New
Countries, Old Sounds? Beiträge des Internationalen
Symposiums in Berlin (22.–27. April 1997), Hrsg.:
Bruno B. Reuer, Verlag Südostdeutsches Kulturwerk,
München 1999, 353–367.
„Die Verwendung der Kirchenlieder in den Franziskaner
Quellen (17.-18. Jh.)”, Gegenreformation und Barock
in Mitteleuropa, Hrsg.: Ladislav Kačic,
Slavisticky kabinet SAV, Academic Electronic Press,
Bratislava 2000, 207–226.
„Quint- und Oktavparallelen in den Handschriften mit
Orgelbegleitung des 17. Jahrhunderts”, Ars Organi
49, 2001,
19-26.
„Ergänzungen zum thematischen Verzeichnis der
Kompositionen in den Franziskaner Handschriften in
Ungarn”, Studia Musicologica 42/3–4, 2001,
279–348.
„Bitematikus stratégiák szonáta formájú tételekben”,
Magyar Zene 39/2, 2001, 151–170.
“The Schumannian
déjà vu – Special Strategies in Schumann’s
Construction of Large-Scale Forms and Cycles”,
Studia Musicologica, 44/3–4, 2003, 305–320.
„Die Praxis der Orgelbegleitung in den mitteleuropäischen
Kirchen des 17. Jahrhunderts”, Die Kirchenmusik in
Südosteuropa, Hrsg.: Franz Metz, Hans Schneider
Verlag, Tutzing 2003, 265–276.
„Die ungarischen gedruckten Gesangbücher des 17.
Jahrhunderts”, Cantus Catholici und das Kirchenlied
des17. Jahrhunderts in Mitteleuropa,
Konferenzbericht (Hrsg. Ladislav Kačic), Slavistický
kabinet SAV, Bratislava 2003, 115–124.
„Magyar nyelvű énekek 17–18. századi pálos kéziratokban”,
Magyar Zene 42/1, 2004, 27–36.
„800 dallam a ‘papírkosárban’— A Bartók-rend beosztatlan
támlapjai”, Magyar Zene 43/2, 2005, 141–153.
„A ferencesek zenéje a XVII–XVIII. században” in:
A ferences lelkiség
hatása az újkori Közép-Európa történetére és kultúrájára,
(szerk.: Őze Sándor, Medgyesy-Schmikli Norbert),
konferenciakötet, Pázmány Péter Katolikus Egyetem
BTK–METEM, Piliscsaba–Budapest 2005 (Művelődéstörténeti
Műhely–Rendtörténeti Konferenciák 1.), 847–856.
„Die vielfältigen Beziehungen des franziskanischen
Melodiebestandes im Karpatenbecken im 17. Jahrhundert”
in: Plaude turba paupercula — Franziskanischer
Geist in Musik, Literatur und Kunst,
Konferenzbericht (Hrsg. Ladislav Kačic),
Slavistický ústav Jána
Stanislava SAV, Bratislava 2005, 135–161.
„Napja Isten haragjának. Egy temetési ének írásos emlékei és
néphagyományban élő változatai”, Csíki Székely Múzeum
Évkönyve 2005. Társadalom- és humántudományok,
Csíkszereda 2006, 259–275.
„Napja Isten haragjának. Egy temetési ének írásos emlékei és
néphagyományban élő változatai”, Magyar Zene
44/3, 2006, 263–277.
„Népzenészképzés a Zeneakadémián”, Folkmagazin 13/6,
2006, 30–31.
„A Szeplőtelen Fogantatás ünnepe a ferencesek liturgikus
zenei hagyományában” in: A Szeplőtelen Fogantatás
dogmája (Sapientia füzetek 7.), Vigilia Kiadó,
Budapest 2007, 81–99.
„Vallomások életutak metszéspontjában. Az imádott nőalak
Schumann és Brahms művészetében”, Magyar Zene
45/4, 2007, 397–409.
„A zenetudós — tudományos portré” in: Sólyom Károly
emlékkönyv (szerk.: Horváth M. Ferenc, Zomborka
Márta), Váci füzetek 6.,. Váci Múzeum Egyesület, Vác
2007, 265–278.
„A Zenei Lexikon szócikkei” in: Sólyom Károly emlékkönyv
(szerk.: Horváth M. Ferenc, Zomborka Márta), Váci
füzetek 6.,. Váci Múzeum Egyesület, Vác 2007, 279–282.
„A ‘konszonáns gesz’”,
Magyar Zene
46/3, 2008, 275–284.
„Die Jesuiten und das
Kirchenlied des 17.–18. Jahrhunderts in Ungarn” in:
Aurora Musas nutrit – Die Jesuiten und die
Kultur Mitteleuropas im 16.-18. Jahrhundert (Hrsg.:
Ladislav Kačic, Svorad Zavarský), Slavistický ústav Jána
Stanislava SAV, Teologická fakulta Trnavskej univerzity,
Bratislava 2008, 275–280.
„Endless Job — Past, Present and Future in the Folk
Music Archives of the Institute for Musicology of
Hungarian Academy of Sciences”, in: Technical
Challenges and Developments in 21st Century Folk Music
Archiving (internetes közlés)
http://www.zti.hu/archivum/konferencia_2008/richter/
„Unterschiede und Gemeinsamkeiten — Liedgut der
Franziskaner im Burgenland und in Ungarn” in:
Kulturelle Identität durch Musik? — Das Burgenland und
seine Nachbarn (Hrsg.: Klaus Aringer, Ulrike
Aringer-Grau und Bernhard Habla), Musica Pannonica 5,
Kliment KG, Wien 2009, 9–24.
„La collection complète des
chansons populaires hongroises de Béla Bartók” in:
Mémoire vive. Hommages à Constantin Brăiloiu (sous
la direction de Laurent Aubert), – Tabou – 6, Infolio,
Musée d’ethnographie de Genève 2009, 227–240.
„Die Musik der ungarischen Pauliner im 18. Jh.” in:
Studia Claramontana 27, Warszawa 2009, 663–670.
„A magyarországi pálosok zeneélete és zenéje a 18.
században”, Zenetudományi Dolgozatok 2009
(szerk.: Kiss Gábor), MTA Zenetudományi Intézet,Budapest
2010, 135–158.
Richter Pál–Pávai
István–Mórocz András: “Folk Music Archives on the Way of
Becoming Public”. Revista de Etnografie şi
Folclor – Journal of Ethnography and Folklore, New
Series 1–2., p. 49–52, Bucureşti, 2009. [Megjelent
2010-ben.]
„Egzotikum és depresszió – értelmezések és
félreértelmezések a magyaros stílus kapcsán”,
Magyar Zene
48/1, 2010, 33–47.
„Die Musik der ungarischen Pauliner im 17.–18. Jahrhundert”,
Studia Musicologica 51/3–4, 2010, 405–418.
„Ungarische Kirchenlieder in den Paulinerhandschriften des
18. Jahrhunderts” in: Der Paulinerorden.
Geschichte–Geist–Kultur (Hrsg. Gábor Sarbak)
Konferenzbericht,
Szent István Társulat 2010 (Művelődéstörténeti
Műhely–Rendtörténeti Konferenciák 4/2.), 493–502.
„Bozóki Mihály énekeskönyve — 1797” in: „A
keresztyényi gyülekezetben való isteni dicséretek” —
Népénektáraink tegnap és ma (szerk.: Kovács Andrea)
Az „Éneklő Egyház” megjelenésének 20. évfordulóján
tartott tudományos ülésszak konferenciakötete. Liszt
Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzenei Kutatócsoport,
Budapest 2011, 337–350.
„Templomi gyakorlat vagy szájhagyomány? Adalék a
népénekgyűjtések módszertanához”, Magyar Egyházzene
2010/2011 (XVIII) 4. szám, 397–402.
„Népzeneoktatás és népzenetanár-képzés a Liszt Ferenc
Zeneművészeti Egyetemen”, Honismeret XXXIX/5,
2011, 16–19.
CD-ROM, DVD-ROM:
Régi magyar népdaltípusok (főszerk.: Pávai
István, szerk.: Richter Pál, Sebő Ferenc), KFKI
Számítástechnikai Csoport, MTA Zenetudományi Intézet,
Néprajzi Múzeum, Budapest 1999
Szolfézs (kezdőknek és haladóknak) [elméleti
rész+példatár+interaktív feladatok], programozás és
grafika: Kristóf Csaba, Aurion Kft, Budapest 1999
Music Theory (for beginners and advanced students)
[a magyar változat angol nyelvű bővített kiadása],
programozás és grafika: Kristóf Csaba, Aurion Kft,
Budapest 2000
Magyar Népzenei Antológia –
DVD-Rom (oktatási
segédanyag), az egyes fejezetek szerkesztői:
MNA_1: Tánczene — Martin György, Németh István, Pesovár
Ernő
MNA_2: Észak — Tari Lujza, Vikár László, technikai
rekonstrukció: Sztanó Pál
MNA_3: Dunántúl — Olsvai Imre
MNA_4: Alföld — Paksa Katalin, Németh István
MNA_5: Kelet 1. — Sárosi Bálint, Németh István,
technikai rekonstrukció: Sztanó Pál
MNA_6: Kelet 2. — Sárosi Bálint, Németh István,
technikai rekonstrukció: Sztanó Pál
MNA_7: Moldva és Bukovina — Domokos Mária, Németh István
főszerkesztő: Richter Pál, szerkesztő: Rudasné Bajcsay
Márta, szerkesztő munkatársai: Bolya Mátyás, Demeter
Gitta, Németh István; programozás, design: Kemecsei
Zsolt (Andocsek Kft.), MTA Zenetudományi Intézet,
Budapest 2009
Internetes közreadás:
Szolfézs, zeneelméleti oktatóprogram alap és középszintű
képzéshez a SULINET keretében
Bartók Béla: Magyar Népdalok Egyetemes Gyűjtemény
(Internetes közreadás), szerk.: Pávai István, Richter
Pál, MTA Zenetudományi Intézet, Budapest 2007
Béla Bartók: Complete Collection of Hungarian Folk Songs
(on-line publication), ed.: István Pávai, Pál
Richter, MTA Zenetudományi Intézet, Budapest 2007
Magyar népdaltípusok példatára, multimédiás
adatbázis (szerk.: Pávai István, Richter Pál),
MTA Zenetudományi Intézet,
Budapest 2009 (http://mna.hhrf.org)
Recenziók, kritikák:
BARTÓK Béla:
Divertimento, Dance Suite, Hungarian Sketches, Two
Pictures (Chicago Symphony Orchestra, Pierre Boulez,
Deutsche Grammophon, Stereo 445 825-2 GH),
Concerto for
Orchestra, The Miraculous Mandarin (City of Birmingham
Symphony Orchestra, Simon Rattle, EMI Classics, CDC 5
55094 2)
Works for Piano Solo 3 (For Children) (Zoltán Kocsis,
Philips 442 146-2), Muzsika 38/9, 1995, 46–48.
Halmos Béla – Virágvölgyi Márta: A széki férfitáncok
zenéje (Széki hangszeres népzene I. Budapest 1995),
Ethnographia 106/2, 1995, 1086–1088.
Magyarország nagy
vitézség. Tari Lujza: A szabadságharc emlékezete a
nép dalaiban (Magyar Néprajzi Társaság, Budapest,
1998), Ethnographia 110/2, 1999, 480–481.
Magyar hangszeres
népzene (Hungaroton Classic, szerk.: Sárosi Bálint),
Gramofon 4/3, 1999, 23.
„Esti kamarazene — Koncertek a Duna-kanyarban”,
Muzsika 44/11, 2001, 42.
„Istvánffy Benedek — harmadszor” (recenzió), Magyar
Zene 41/4, Budapest 2003, 499–502.
„Fusz János, alias Johann Evangelist Fuss” (recenzió),
Muzsika 47/8, 2004, 44–46.
„Talán mégsem marad torzó” (recenzió: Bartók Béla:
Magyar népdalok. Egyetemes Gyűjtemény II. kötet),
Magyar Zene
46/1, 2008, 109–112.
„Gyorsírás és fonográf” (recenzió: Sebő Ferenc: Vikár Béla
népzenei gyűjteménye), Magyar Zene 46/3, 2008,
343–346.
„A szabadság fanatikusa. Lajtha László, a ‛harmadik nagy
magyar’” (recenzió: Solymosi Tari Emőke: Két világ
közt. Beszélgetések Lajtha Lászlóról; Erdélyi
Zsuzsanna: A kockás füzet. Úttalan utakon Lajtha
Lászlóval), Muzsika 53/9,
2010, 43–45.
„‘Valamikor az természetes vót, hogy a népek otthon
énekelnëk’– Foszladozó magyar hagyományok Szlovákiában”
(recenzió: Tari Lujza: Szlovákiai magyar népzene
1983–2006), Muzsika 54/9, 2011, 44–45.
Beszámolók, interjúk, egyéb:
“Early Music Forum in Budapest (29 May–4 June 1996)”,
Hungarian Music Quarterly VIII/1–2, 1997, 37–38.
“Early Music Days in Sopron (22–29 June 1996)”,
Hungarian Music Quarterly VIII/1–2, 1997, 39–41.
„A Dunántúltól Japánig — Zenetudományi konferencia
Ujfalussy József 80. születésnapja tiszteletére”,
Muzsika 43/7, 2000, 18–20.
„Új szolfézstanárunk a számítógép” (Interjú Richter
Pállal és Kristóf Csabával), Muzsika 43/10, 2000,
26–28.
„Terézvárosi terv - a világszínvonalért — Új
orgonaegyüttes és egyházzenei központ Budapesten”,
Muzsika 44/4, 2001, 15–17.
„Walthere, audis symphoniam hungarorum, qualiter sonat?
— Ezer év zenetörténete a Budapesti Történeti
Múzeumban”, Muzsika 44/7, 2001, 10–13.
„Bízva a jövőben — Konferencia a
magyar zenetudományi képzés fennállásának 50.
évfordulóján”, Muzsika 45/1, 2002, 23–27.
„Barokk panasz” (Interjú, készítette. Fáy Zoltán),
Magyar Nemzet, 2004 (07. 03), 23.
„Szenvedély és felelősség — Zenetudományi konferencia a
hatvanéves Tallián Tibor tiszteletére”, Muzsika
49/12, 2006, 6–8.
„Kodály nyomán, sokadik nekifutásra — Népzene tanszéket
alapít a Zeneakadémia” (Interjú, készítette: Mikes Éva),
Muzsika 50/1, 2007, 3–5.
„Minőségi népzenét!” (Interjú, készítette Sólyom Beáta),
Heti Válasz 8/13, 2008, 44–45.
„Paradigmaváltás a népzenei archívumokban — Nemzetközi
konferencia archiválási kérdésekről az MTA Zenetudományi
Intézetben, 2008. június 11–12.”, Muzsika 51/8,
2008, 41–42.
„A népzene a biztos talapzat” (interjú, készítette
Zipernovszky Kornél), Fidelio (http://fidelio.hu/jazz_vilagzene/interju/richter_pal_a_nepzene_a_biztos_talapzat),
2010. augusztus, nyomtatott változat: Folkmagazin
2010/4
Nagy tanárok, híres tanítványok — 125 éves a
Zeneakadémia (Szerk.: Gádor Ágnes, Szirányi Gábor)
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Budapest 2000 [4
portré írása]
ELŐADÁSOK
Tudományos előadások:
The Mass Repertoire of
Caioni’s Organo-Missale [Interetnische
Beziehungen in der mitteleuropäischen
Musik des 16-17. Jahrhunderts
(Budapest, 1993), és bővített változatban: Musica
Antiqua Europae Orientalis (Bydgoszcz, 1994)].
Napja Isten haragjának —
egy temetési ének középkori és XVI–XVII. századi írásos
emlékei [A
népi vallásosság
(Veszprém, 1995)]
Az erdélyi szászok
többszólamú egyházi zenéje a XVIII. században [Régi
Zenei Napok
(Sopron, 1996)]
Organo-Missale: Musical
Relationships of a Franciscan Manuscript in the 17th
Century [Musik
der geistlichen Orden in Mitteleuropa zwischen
Tridentinum und Josephinismus
(Nagyszombat/Trnava, 1996)].
Close
Relationships with Folk Music of Certain Pieces in
Joannes Caioni’s
Manuscripts [Musik
im Umbruch
(Berlin, 1997)]
Két magyar peremvidék
népzenei kapcsolata [A 70 éves Szenik Ilona tiszteletére
rendezett konferencián (Budapest, 1997)]
Formai koncepciók
Schumann és Brahms műhelyében [a Magyar Zenetudományi és
Zenekritikai Társaság által szervezett rendes éves
konferencián (Budapest, 1997. október)]
[Kirchenmusik in
Südost-Europa (Temesvár, 1998. május)]
Kvint- és oktávpárhuzamok
a 17. századi orgonakíséretekben [A 70 éves Falvy Zoltán
tiszteletére rendezett konferencián (Budapest, 1998.
október)]
Die Verwendung der
Kirchenlieder in den Franziskaner Quellen (17.-18.
Jahrhundert) [Gegenreformation und Barock in
Mitteleuropa (Pozsony/Bratislava, 1999. október
18–20)]
Die musikalische
Tätigkeit des siebenbürgischen Franziskaners Johannes
Kájoni (1629-1687) [koncerttel egybekötött előadás,
közreműködtek: Barvics Iván, Sebő Ferenc (Haus Ungarn,
Berlin, 2000. március 3)]
A ferences rend
dallamkészlete a XVII. században a Kárpát-medencében
[önálló előadás az MTA Zenetudományi Intézet Tudományos
Fórumán (2000. március 31)]
Bitematikus dramaturgiák szonátaformájú
tételekben [A 80 éves Ujfalussy József tiszteletére
rendezett konferencián (Budapest, 2000. április 29)]
Zur Praxis der
Dorfkantoren in Siebenbürgen [Die Entwicklung der
Orgelbegleitung zum Kirchenlied und Gregorianischen
Choral (bis 1930) (Tübingen, 2001. május 24–27.)]
Ungarische Kirchenlieder
in den Paulinerhandschriften des 17.-18. Jh. [Kirchenlied
und nationale Identität — 21. Studientagung der
Internationale Arbeitsgemeinschaft für Hymnologie
(Ljubljana, 2001. augusztus 5–10.)]
The
Schumannian Deja Vu – Various Strategies in
Schumann’s Construction of Large-Scale Forms and Cycles
[17th International Congress of the International
Musicological Society]
(Leuven, 2002.
augusztus 1–7.)
Die
ungarischen Gesangbücher des 17. Jahrhunderts [Cantus
Catholici a duchovná pieseň 17. storočia v strednej
Európe (Cantus
Catholici und das Kirchenlied des 17. Jahrhunderts in
Mitteleuropa)]
(Pozsony, 2002.
szeptember 25–26.)
A magyarországi
ferencesek zenéje a 17-18. században [A ferences
lelkiség hatása az újkori Közép-Európa történetére és
kultúrájára (Die Wirkung der franziskanischen
Spiritualität auf die neuzeitliche Geschichte und Kultur
Mitteleuropas)] (Piliscsaba, 2002. október 14–16.)
„Die
vielfältigen Beziehungen des franziskanischen
Melodiebestandes im Karpatenbecken im 17. Jahrhundert“
[„Plaude turba paupercula“ Franziskanischer Geist
in der Musik, Literatur und Kunst] Internationale
interdisziplinäre Konferenz, Pozsony, 2004. október 4–6.
„800 dallam a
„papírkosárban” – a Bartók-rend beosztatlan támlapjai”
[A Magyar Zenetudományi és Zenekritikai Társaság III.
tudományos konferenciája a 70 éves Somfai László
tiszteletére] Budapest, 2004. október 8–10.
„A Szeplőtelen Fogantatás
ünnepe a ferencesek liturgikus zenei hagyományában”
[Konferencia a Szeplőtelen Fogantatás dogma
kihirdetésének 150. évfordulója tiszteletére, Sapientia
Szerzetesi Hittudományi Főiskola és a magyarországi
ferences rendtartományok] Budapest, 2005. április 8.
„Latin nyelvű énekek
XVII–XVIII. századi ferences kéziratokban” [A Magyar
Zenetudományi és Zenekritikai Társaság IV. tudományos
konferenciája a 90 éves Papp Géza és a 80 éves Sárosi
Bálint tiszteletére] Budapest, 2005. október 7–9.
„Bozóki Mihály
énekeskönyve 1797” [„A keresztyéni gyülekezetben való
Isteni dicséretek” — Népénektáraink tegnap és ma,
konferencia az „Éneklő Egyház” megjelenésének 20.
évfordulója alkalmából, MTA Támogatott Kutatóhelyek
Irodája–Liszt F. Zeneművészeti Egyetem Egyházzenei
Kutatócsoport–Magyar Egyházzenei Társaság] Budapest,
2005. december 8–10.
„Liszt Ferenc a
Folkmagazin címlapján – Hangszeres és énekes
népzenészképzés a budapesti Zeneakadémián” [A Kárpát-medencei
népzenekutatók délvidéki konferenciája, Vajdasági Magyar
Művelődési Intézet] Zenta, 2006. szeptember 28–október
1.
„Vallomások életutak
metszéspontjában — Az imádott nőalak Schumann és Brahms
művészetében” [Zenetudományi konferencia a hatvanéves
Tallián Tibor tiszteletére, Magyar Zenetudományi és
Zenekritikai Társaság], Régi Zeneakadémia Kamaraterme,
Budapest, 2006. október 14–15.
„Bartók Béla: Magyar népdalok (Egyetemes Gyűjtemény)
digitális (integrált multimédiás) kritikai közreadása”
[Tudományos Fórum] ZTI, 2006. december 14.
„Bartók Béla népzenei lejegyzései” [Népismei
Tudománytár] Hagyományok Háza, 2007. február 14.
„The
ethnoArc Project” [Multi-lateral Academic
Collaborations Meeting], MTA Zenetudományi Intézet,
2007. március 28–30.
„Unterschiede und Gemeinsamkeiten — Liedgut der
Franziskaner im Burgenland und in Ungarn” [Kulturelle
Identität durch Musik? — Das Burgenland und seine
Nachbarn] Internationales Symposium, Felsőlövő
(Oberschützen), 2007. április 13–15.
„The
Folk Music Department at the Liszt Ferenc University of
Music” in: Tradition and new aspects in
ethnomusicology in Hungary – Hungarian Panel [39th
World Conference of ICTM] Bécs, 2007. július 4–17
„A
legelső és legtökéletesebb: Az egész alaplépés —
Szemelvények egy zenei közhely életéből” [Zenetudományi
konferencia a hetvenötéves Kárpáti János tiszteletére,
Magyar Zenetudományi és Zenekritikai Társaság], Régi
Zeneakadémia Kamaraterme, Budapest, 2007. október 26–27.
„A
konszonáns gesz” [Kodály emléknap (Tudományos ülésszak)]
MTA Zenetudományi Intézet, 2007. december 14.
„Endless Job — Past, Present and Future in the Folk
Music Archives of the Institute for Musicology of
Hungarian Academy of Sciences” [Technical Challenges and
Developments in 21st Century Folk Music Archiving],
International Conference, Budapest, 2008. június 11–12.
„Bartók’s Relations with Brăiloiu” [Commemorative
Session for
Brăiloiu at the Romanian Academy], Bucharest, 11 July
2008
„Die
Musik der ungarischen Pauliner im 18. Jh.” [700 lat –
Paulini w służbie Kościoła i wielu Narodów – 700 év – A
Pálos Rend az Egyház és a nemzetek szolgálatában],
Internationales Symposium, Jasna Góra (Czeştochowa),
11–13. Dezember 2008.
„Egzotikum és depresszió – értelmezések és
félreértelmezések a magyaros stílus kapcsán” [Népzene és
zenetörténet — a Magyar Zenetudományi és Zenekritikai
Társaság VII. Zenetudományi konferenciája], MTA
Zenetudományi Intézet Bartók terme, Budapest, 2009.
október 8–9.
„Contra terrae
motum — egy ferences ének a földindulások ellen”
[800 éves a Ferences Rend], Tudományos konferencia a Rend
lelkiségéről, történeti hivatásáról és
kulturális-művészeti szerepéről, Sapientia Szerzetesi
Hittudományi Főiskola, Budapest, Pázmány Péter Katolikus
Egyetem Bölcsészettudományi Kar, Piliscsaba, 2009.
október 14–15.
„Adatok a történelmi
Magyarország legormányosabb településének zenei
életéből” [A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
tudományos ülésszaka Kovács Sándor 60. születésnapjának
tiszteletére], Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem,
Budapest, 2009. november 29.
„A
magyarországi pálosok zeneélete és zenéje a 18.
században” [MTA Zenetudományi Intézet Tudományos Fórum],
2010. március 25.
„Bartók Béla erdélyi
magyar népzenegyűjtése” [Nemzetközi Bartók Szeminárium
és Fesztivál] Szombathely, 2010. július 10.
„Problem Game – Managing
Different Metadata Structures” [Ethnomusicological
Archives in Europe. Strategies for the Next Decade],
Berlin, 2010. május 26–28.
„New Channels for Renewal
of Tradition – Folk Music in the University Education”
[Musical Traditions: Discovery, Inquiry, Interpretation
and Application. XXVI. European Seminar in
Ethnomusicology (ESEM)], MTA Zenetudományi Intézet,
Budapest, 2010. szeptember 22–25.
„The
Style Hongrois in the Context of Western
Music: Historical Sources and Folk Music Revisited”
[Opera and Nation.
An International Musicological Conference
on the Bicentenary of the Birth of Ferenc Erkel] MTA
Zenetudományi Intézet, Budapest, 2010. október 28–30.
„Folk Music as the Source
for Music History” [Kodály Institute, Kecskemét], 2011.
február 25.
„The Legacy of Tihomir
Vujičić” [Musical Practicies in the Balkans:
Ethnomusicological Perspectives], Serbian Academy of
Sciences and Arts, Belgrade, 2011. november 23–26.
Ismeretterjesztő
előadások:
Die musikalische Tätigkeit
des siebenbürgischen Franziskaners Johannes Kájoni
(1629-1687)
[koncerttel egybekötött előadás, közreműködtek: Barvics
Iván, Sebő Ferenc (Haus Ungarn, Berlin, 2000. március
3)]
Folk Music Transcription
(Workshop, 2
angol nyelvű előadás a szombathelyi
Bartók-szemináriumon, 2003)
Stages in
Folk Music Archiving – Preparation, field work,
recording, archiving, transcription and classification
(előadás a szombathelyi Bartók-szemináriumon, 2004)
Styles and Genres in Hungarian Folk Music
(előadás a
szombathelyi Bartók-szemináriumon, 2005)
Népzenészképzés a Zeneakadémián
[II. Régizene és Népzene
Találkozó, Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola]
Miskolc 2006. április 21-22.
„Kodály és a népzenegyűjtés” [Kodály Zoltán és a zenélő
szerkezetek] Országos Műszaki Múzeum Tanulmánytára,
2007. október 20.
„A
Bartók-rend interneten is elérhető adatbázisa” [Bartók
Béla: Magyar Népdalok. Egyetemes Gyűjtemény – Könyv- és
internetes bemutató a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából]
MTA Zenetudományi Intézet, 2007. november 15.
„Kodály Zoltán jelentősége” [Kodály Zoltán emlékest]
Pest Megyei Könyvtár Fonotéka, 2007. december 13.
„Klavierwerke von Béla Bartók und ihr volksmusikalischer
Kontext” (koncertismertetés), Universität für Musik und
darstellende Kunst, Bécs, 2010. május 29.
„Schumann C-dúr Fantázia” [beszélgetés a műről a Magyar
Rádió 3 Bartók: Egy zenemű több előadás c. sorozatban],
Budapest, 2010. június 5.
„Célok és követelmények: népzeneoktatás felsőfokon”
[Kecskeméti Népzenei Találkozó], Kecskemét, 2010.
szeptember 16–18.
„Áthallások Schumann művészetében” (rádióelőadás MR 3
Bartók), Budapest, 2010. október 2.
„Liszts ungarische “Wanderjahre” ” (koncertismertetés),
Universität für Musik und darstellende Kunst, Bécs,
2011. május 13.
„Népzeneoktatás és
népzenetanár-képzés a Liszt Ferenc Zeneművészeti
Egyetemen” [Honismereti Akadémia], Nagykőrös, 2011.
július 4–5.
|