Előző oldal Következő oldal Tartalomjegyzék Főoldal, bevezető English version

Copyright (c) MTA Zenetudományi Intézet Bartók Archívum, 2004-2005 

 

Változatok egy arcra

 

1899

1906
 

 

 

 

1901
   

 

 

3 éves korában dobot kapott, ezzel nagy öröme volt, ha én zongoráztam, ő kicsi székére ült, előtte zsámolyon volt a dobja és megadta a pontos ütemet; ha 3/4-ből 4/4-re mentem át, egy pillanatig abbahagyta a dobolást, ekkor folytatta a megfelelő ütemben; még most is magam előtt látom, mikor nagykomolyan és figyelmesen kisérte játékomat.

Bartók édesanyjának ifj. Bartók Bélához írt leveléből, 1921. augusztus 14., lásd Bartók Béla Családi levelei,
szerk. ifj. Bartók Béla és Gomboczné Konkoly Adrienne (Budapest, 1981), 315.

 

 

[...] Lehetséges, hogy exakt emberek nem érik be a költők adta sejtető képekkel s a tudomány pozitívumai után vágyódnak először. A Kretschmer-féle karakterológia csoportosítása szerint nézzük, mit írnánk le róla. A ciklothym vonások közül semmi sem vonatkozik rá. A másik (schizothym) csoportból már illenek rá a képek: törékeny, finom, szenzitív, hűvös, szigorú, rideg, hideg, tompa, indolens. (Fokozatok a felső véglet felől az alsó felé.) Addig, hogy hideg, valamennyi jelző illik rá. A lelki feszültség kategóriái (alulról kezdve): fanatikus, pedáns, szívós, kitartó, rendszeres. Csak a felső extrémek: szeszélyes, zilált, - nem illenek rá, míg a többi pontosan talál. Mozgékonysági szempont, az inger-reakció gyorsasága: inadekvát, vagyis a szokottnál gyorsabb inger-reakció. Ennek alcímei: nyugtalan, kapkodó, habozó, félszeg, arisztokratikus, mesterkélt, szögletes, merev. Az utolsó kivételével többé-kevésbé mind illik rá. Társasviszonyt illetően: magának élő, zárkózott. Fokozatok: idealista, reformátor, forradalmár, szisztematikus, szervező, önfejű, hóbortos, elégedetlen, tartózkodó, bizalmatlan, magános, emberkerülő, brutális, antiszociális. Az utolsó három kivételével nincsen egyik sem, amelyiket ne alkalmazták volna rá többé-kevésbé jogosultan. A lelkifeszültség kategóriái: öteletes, élénk, fogékony, energikus, gátolt. A schizothym lelkialkatnak iskolapéldája lehetne. [...] Ezt mondja róla a karakterológia. Elég exaktnak hangzik, azonban az élet viszonyai itt is olyanok, hogy a tudomány nem bírja utolérni az életet. Mert ha igaz is, hogy ezek a tulajdonságok időnkint előtűntek, nem olyan egyszerű egy ember, hogy pársoros lebélyegzéssel örök rejtélyét megfejthetnők. [...]

 
Kodály Zoltán, „Bartók Béla, az ember” (1946), lásd Visszatekintés, szerk. Bónis Ferenc, II. (Budapest, 1974), 442-443.

   

 

  

 
   

 

 

Bartók Béla alakja elfeledhetetlen élességgel vésődött bele mindenkibe, aki vele valaha találkozott. Ami annál többet jelent, mert soha semmi sem állt tőle távolabb, mint egyéniségének mutogatása vagy megstilizálása. Megengedhette magának kora legnagyobb fényűzését: hogy őszinte legyen és igaz. S amit művészete túlnyomórészt nem árult el, azt környezete, családja, paraszténekesei és gyermektanítványai egyaránt tanúsíthatják: hogy e végtelenül bonyolult alkotó egyéniség mélyén egyszerű és közvetlen emberség lakozott.
            Középtermetű, idegesen törékeny alkat volt, de a törékeny, betegségektől megviselt, szinte vézna testen világító fej ragyogott; átható tekintetű, perzselőn mélytüzű dióbarna szemek, melyek zongorajáték vagy vita közben kitágultak és fellángoltak; boltozatos homlok, mely fölött és körül a valamikor hullámos, később rövidrenyírt haj korán megőszült, főleg a halántékon; finom metszésű orr és keskeny, energikus száj, – voltak, akikre mindez egy középkori szerzetes aszkéta alakjának benyomását tette.

 

Szabolcsi Bence, „Bartók Béla élete”, lásd Bónis Ferenc, Bartók élete képekben (Budapest, 1958), 5.

 

 
 
„Első hangversenyem emlékéül”, 1903

  

1916 1901
1912 1924?
 
 
1910-es évek közepe? (Labori Miklós fotója) 1920 körül
1922 (Bátyi Lajos fotója)
   

 

 

...Még most is őrzöm jellemző levelét, melyet röviddel budapesti látogatásom előtt írt (angolul), s melyből a következő részlet való:

 

Kedves Gray Úr,
...Kérem tudassa velem sürgönyileg érkezésének pontos idejét. Várni fogom az állomáson és elvezetem Kodály úrhoz. Itt küldök egy nem túl régi fényképet magamról; megérkezésekor próbáljon megszólítani – nagyon sovány vagyok, a hajam ősz és szemüveget viselek. Ezenkívül nálam lesz a „Sackbut” egyik példánya, hogy könnyebben találjon meg.

 

Mindez a körültekintő óvatosság és titkos jelzés fölöslegesnek bizonyult. Megragadó volt, mennyire nincs tisztában azzal, hogy, ha nem is küldött volna el egy aránylag friss fényképfelvételt, s ha nem is tartotta volna kezében feltűnő módon a Sackbut egy példányát, még akkor is azonnal felismertem volna rövidlátó szemeimmel a budapesti főpályaudvaron érkezésemkor felém hömpölygő tömegben azt a személyiséget, akiről, amint műveibe először belepillantottam, mindjárt tudtam, hogy napjaink zenéjének legnagyobb mestere.

 

Cecil Gray, Musical Chairs (London, 1948), idézi Malcolm Gillies, Bartók Remembered (London, 1990), 69; Bartók 1921. május 16.-i
levelének fordításához lásd Bartók Béla levelei, szerk. Demény János (Budapest, 1976), 267.

 

  

 
   

Fiatal muzsikusokból álló csoportunk [...] felfigyelt Bartók nevére és tevékenységére; újabb műveinek meghallgatását, amire sajnos csak ritkán adódott alkalom, fontos eseménynek tekintettük.
A zenekutatók, amikor ezzel a Debussy utáni korszakkal foglalkoznak, rendszerint egyetértenek abban, hogy az általa kiváltott reakció főként Schönbergnek és Stravinskynak tulajdonítható. Némelyek még Erik Satie nevét is hozzáfűzik. Véleményem szerint sokkal inkább Bartók az, aki Schönberggel és Stravinsyval együtt ennek a nemzedéknek igazi zenei forradalmát képviseli. Nem olyan közvetlen, nem olyan csillogó mint Stravinsky, nem olyan dogmatikus, mint Schönberg, de hármuk közül talán ő a legbensőségesebb muzikalitású, és ő fejlődött a legállhatatosabban, a legrendezettebben.

 

Arthur Honegger, „Előszó” [Serge Moreux, Béla Bartók c. könyvéhez], lásd Bartók és a szavak, Arion 13, szerk. Somlyó György (Budapest, 1982), 229.

 

 

[...] Aki Bartókkal találkozott, gondolva művei ritmikai őserejére, meglepődött vékony, törékeny alkatán. Külső megjelenésében finomidegzetű tudóst mutatott. Ez a fanatikus akarattal és könyörtelen szigorúsággal áthatott, forró szívvel cselekvő ember megközelíthetetlennek látszott és tartózkodóan udvarias volt. Lénye fényt és világosságot árasztott. Szemeiben fenséges tűz világított. Kutató tekintetének sugarában semmi sem állta meg a helyét, ami nem igaz és nem tiszta. Ha egyszer-másszor muzsikálás közben valamilyen különösen nyaktörő és nehéz hely jól sikerült, gyermekes huncutsággal nevetett, s ha jól végzett munkán örvendett, valósággal sugárzott. Többet jelentett ez minden kötelező bóknál; ilyet sohasem hallottam tőle. [...]

 

Paul Sacher, „Bartók Béla emlékezete”, lásd Bartók breviárium, közr. Ujfalussy József (Budapest, 1980), 606.

 

 
 
1927 (Murai Miklós fotója)

 

1943?
 

1945

1930-as évek eleje
 

1938?

1938
 
   

  

Előző oldal Következő oldal Tartalomjegyzék Főoldal, bevezető English version