Kettősségek

Kodály és én a Kelet és a Nyugat szintézisét akartuk megteremteni. Úgy gondoltuk, hogy alkalmasak vagyunk a feladat elvégzésére, részint népünk származása, részint hazánk földrajzi helyzete folytán, amely egyben Kelet előretolt őrhelye és Nyugat védőbástyája. De Debussy – kinek zenéje épp akkortájt érkezett el hozzánk – volt az, aki a követendő utat is kijelölte számunkra. Ezt magában véve is érdekes jelenségnek kell mondanunk, ha visszagondolunk rá, hogy még a francia muzsikusok jelentékeny része is Wagner tekintélyének nyűge alatt görbedt abban az időben. Debussy nagy szolgálatot tett a zene egyetemes fejlődésének azzal, hogy a világ minden zenészében újraébresztette a harmóniák és azok lehetőségi iránti fogékonyságot. Ez a tette éppoly jelentős, mint Beethovené, aki műveivel kinyilatkoztatta számunkra a fejlődés elvét magukban hordozó formák belső értelmét, és mint Baché, aki megmutatta számunkra az ellenpontnak önmagán túlmutató jelentőségét. Nos a kérdés, amelyet szüntelenül újra és újra felteszek magamnak, a következő: lehetséges-e, hogy e három zeneköltő-óriás művészetéből szintézist alkossunk, élő szintézist, amely korunkat tükrözi?

Bartók nyilatkozata Serge Moreux-nak (1939), lásd Bartók breviárium, közr. Ujfalussy József (Budapest, 1980), 483.

E hét valamelyik napján mintha felsőbb sugallatra, oly hirtelen ötlött eszembe az az elvitázhatatlannak látszó kényszerűség, hogy a maga darabja nem is állhat csak 2 tételből. 2 ellentétes kép: ez az egész.

Bartók Geyer Stefinek a számára írott korai Hegedűversenyről, 1907. december 21.,
lásd Béla Bartók: Briefe an Stefi Geyer. 1907–1908 (Basel, 1979), 21. fakszimile

A táncjáték megkomponálását még a háború előtt kezdtem meg, azután hosszú időre abbahagytam. Sok izgalmon mentem keresztül. A tavalyi évadban Strasser István bemutatta Két portré című szimfonikus művemet, melyek közül a másodikat (A torz) először hallottam ezúttal zenekartól. Ekkor kaptam inspirációt A fából faragott királyfi partitúrájának folytatásához [...]

Bartók, „A fából faragott királyfi (op. 13)”, szerzői nyilatkozat (1917), lásd Bartók Béla Írásai 1, közr. Tallián Tibor (Budapest, 1989), 62.

Talán furcsán hangzik, de megvallom, hogy a balett megírására A kékszakállú herceg című egyfelvonásos operám mellőzése adott impulzust. Ez a munkám tudvalevőleg egy operapályázaton megbukott. Színrehozatalának legnagyobb akadálya az volt, hogy a cselekmény csupán két személy lelki konfliktusát adja és a zene is csak ennek elvontan egyszerű ábrázolására szorítkozott. A színpadon semmi más nem történik. Első operámat annyira szeretem, hogy amikor Balázs Bélától a táncjáték szövegét megkaptam, rögtön arra gondoltam, hogy a balett látványosságával, színes, gazdag, változatos történéseivel lehetővé fogja tenni, hogy két művem egy estén kerüljön színre. [...]

Bartók, „A fából faragott királyfi (op. 13)”, szerzői nyilatkozat (1917), lásd Bartók Béla Írásai 1, közr. Tallián Tibor (Budapest, 1989), 62.

A zene [Kékszakállú herceg vára zenéjének] konstruktív ereje még jobban érvényesül, ha utána a „Fából faragott királyfi”-t halljuk. a táncjáték az opera vigasztalan adagióját egy játékos, mozgalmas allegro ellentétével egyensúlyozza. A kettő együtt mint egy óriás szimfónia két tétele simul egybe.

Kodály Zoltán, „Bartók Béla első operája” (1918), lásd Visszatekintés, közr. Bónis Ferenc, II. (Budapest, 1974), 423.

Ami pedig az [ismertető] előadást illeti, a következőkre kérném:
1) ne helyezze túlságosan előtérbe zenémben a folklorisztikus vonást;
2) hangsúlyozza, hogy én ezekben a színpadi művekben, akárcsak egyéb eredeti műveimben, népi dallamokat sohasem alkalmazok;
3) hogy zeném éppenséggel tonális, és
4) az „objektív” és „személytelen” jelleghez sincs semmi köze (tehát tulajdonképpen egyáltalában nem „modern”!).

Bartók Ernst Latzko karmesternek, 1924. december 16., lásd Bartók Béla levelei,
szerk. Demény János (Budapest, 1976), 312.