Nemzetközi Dohnányi Ernő Fesztivál

Floridai Allami Egyetem, Tallahassee

2002. január 31. - február 2.

 

Kiszely Deborah
Dohnányi Ernő (1877-1960) születésének 125 évfordulójára

 

Tallahassee, Florida állam 136000 lakosú fővárosa, ahol Dohnányi 1949-től haláláig élt és tanított a Floridai Állami Egyetemen, 1997 óta készült arra a nagyszabású fesztiválra, amelynek középpontjában a nagy magyar zeneszerző Op. 38-as Cantus vitae c. szimfonikus kantátája állt. 2002. február 2-án a Fesztivál záróeseménye és tetőpontja volt a Cantus vitae amerikai bemutatója, amely egyúttal a mű német nyelvű ősbemutatója is volt. Dohnányi 1900 óta foglalkozott az általa is magnum opusnak tartott művel, aminek szövegét Madách Imre Az ember tragédiája c. drámájából vett részekből állította össze. Magyarországon csak kétszer, 1941. április 28-án és 29-én hangzott el a kiadatlan mű. Az eredetileg április 3-ra tervezett ősbemutatót Gróf Teleki Pál miniszterelnök öngyilkossága miatt kellett elhalasztani. A háború kitörése miatt feledésbe merült az alapvetően optimista, humanisztikus életfilozófiájú óriás mű (SATB szólista, nagykórus - amely időnként 4-szólamú női- és 4-szólamú férfikarra válik szét, színpadon kívüli gyermekkar - "angyalkórus", orgona és nagyzenekar, amelyben a teljes vonóskar mellett 42 egyéb szólam szerepel), ami az élet kerülhetetlen küzdelmein túl a szeretet és a hit örök győzelmét hirdeti.

            A jelen előadást a megtelt Ruby Diamond Koncertteremben az összefogás szelleme jellemezte. Matthias Bamert, a svájci születésű, Angliában élő karmester pálcája alatt felsorakozott a sok pótjátékossal kiegészített egyetemi zenekar, az egyetem és a város énekkaraiból álló több mint 220 kórista, és a négy szólista: Laurie Lester (szoprán), Claritha Buggs (alt), Stanford Olsen (tenor) és Jerrold Pope (bariton). A 21 számra tagolodó, öt tételből álló több mint 90 perces, csendes imával végződő monumentális mű szuggesztív előadása diadalmas sikert aratott. Ez a siker elsősorban talán a zenének szólt, amelyet mesterien színes hangszerelés, végtelenül gazdag kontrapunktika és a szöveghez mindig hű líra jellemez. Noha Dohnányi filozófiai hitvallása kétségkívül felemelő, ám annak, aki nem ismeri Madách drámáját - így az amerikai közönségnek - a Cantus vitae első hallásra olykor nehezen követhető dramaturgiailag. A szöveg nagyrészt a tenor és basszus közötti dialógusokból és az ezeket kommentáló kórustételekből áll. Bibliai idézetek mellett a mű történelmi és politikai utalásokban is bővelkedik, így pl. az első részben az idealizmust jelképező Marseillaise-idézet, amelynek felbomlását jelképezi az, ahogyan disszonáns közbevetések révén fokozatosan „beszennyeződik”, hogy végül az Internacionálévá alakuljon át.

            Ez a Cantus vitae előadás nem mindennapi esemény: bizonyítja, hogy újabban nemcsak Dohnányi zenéje, hanem személyisége és tragikus története is nemzetközi figyelembe került. Ez nagyrészt az elmúlt pár évben készült, többnyire a Hungaroton és a Chandos cégek gondozásában megjelent, sok új lemezfelvételnek köszönhető. E három napos Fesztivál 5 koncertjén megszólaló több mint 20 Dohnányi-mű, és a 13 nyilvános beszélgetés illetve előadás telt ház előtt zajlott. Magyarországot a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztérium támogatása jóvoltából az Új Haydn Vonósnégyes - Horváth János, Sárosi Péter (hegedű), Porzsolt György (mélyhegedű), Magyar Gábor (gordonka) - és a cikk szerzője (zongora) képviselte. Koncert műsorunkban a cisz-moll hegedű-zongora szonátát (op. 21), a Desz-dúr vonósnégyest (op. 15), valamint a Brahms által kedvelt c-moll zongoraötöst (op. 1) adtuk elő. Starker János gordonkaművész nagyszerű előadásában hallhattuk a Koncertstücköt (op. 12) is. A fellépő volt Dohnányi-tanítvány közül említést érdemel Joanne Rogers és Jeannine Morrison, valamint David és Ann Almond Pope, akik közösen adták elő a négytételes, kétzongorás Suite en valse c. művet (op. 39a). A St. Petersburg Times kritikusa, John Fleming szerint (2002. feb. 5): „Dohnányi Ernő nem tudott mást írni, mint gyönyörű zenét.”

            Felolvasásokban, megemlékezésekben is gazdag volt a kínálat. Nagy élmény volt hallani pl. a brit fagottos William Waterhouse szellemes, felvilágosító elbeszélését Dohnányi Angliával való állhatatos kapcsolatáról, valamint az amerikai zongoraművész David Korevaar káprázatos koncert-előadását Dohnányi op. 28-as Hat koncertetűdről. A posztgraduális hallgatók által felolvasott esszék közül említésre méltó Laura Pruett elgondolkoztató tanulmánya Dohnányi Amerikai Rapszódia c. művéről. Nagy érdeklődéssel fogadták szintén a Dohnányi-unoka, Seàn McGlynn által összeállított Dohnányi fotó-kiállítást és a fesztiválszervező James A. Grymes „Hamis vádak, aljas koholmányok és egyértelmű hazugságok: új dokumentáció a Dohnányi-ellenes kommunista lejárató kampány kutatásához” c. előadását. A jelen cikk szerzője „Dohnányinak néhány kevésbé ismert zongoradarabja” c. előadásán kívül még bemutatta a Rockenbauer Zoltán által alapított budapesti Dohnányi Ernő Archívumot: beszámoltam fejleményeiről, struktúrájáról és céljairól. Az előadás csúcspontja az volt, hogy a Mississippi Egyetem nyugalmazott tanára, Raymond Liebau, aki Dohnányinál tanult 1956-tól a szerző 1960-ban bekövetkezett haláláig, ünnepélyesen átadta a Dohnányi Archívum számára Dohnányi Mozart C-dúr zongoraversenyéhez (K. 467) írt kadenciáinak autográf kéziratát, szeretettel ajánlva mestere emlékének.

            A kerekasztal beszélgetéseken Dohnányi volt tanítványain kívül Starker János és Matthias Bamert is eszmecserét folytatott Dohnányi életéről és zenéjéről, tehetségéről és méltatlanul elhanyagolt életművéről. Kérdések és megjegyzések formájában a hallgatóság is lelkesen belekapcsolódott. Válaszként arra a kérdésre, hogy miért vonzódik Dohnányi zenéjéhez, Bamert kiemelte Dohnányi ragyogó hangszerelését, a zenéjének gyakran dús hangzását. Tapasztalata szerint a zenészek szívesen játsszák műveit, és minden hangszerre egyformán jó hozzáértéssel írt.

            A résztvevők sorából sajnos hiányzott Vázsonyi Bálint, Dohnányi életrajzírója, aki előadást tartott volna Dohnányi páratlan nevelői szerepéről Magyarországon. Helyette újságcikket közölt (Tallahassee Democrat, 2002. feb. 1.), amelyben összefoglalja Dohnányi örökségét, és arra buzdítja a Dohnányi-kutatók új nemzedékeit, hogy a gyakori és nagyszámú publikáció helyett inkább mélyebb megértésre és pontosságra törekedjenek.

            A központi előadást a neves Liszt-kutató, Alan Walker tartotta, aki már az 1960-as évek óta foglalkozik komolyan Dohnányival is. Beszélt Dohnányi géniuszáról mint előadóművész, mint zeneszerző, és egyáltalán mint zenei kommunikátor. Említette Dohnányi páratlanul nagy szerepét Magyarország zenei életének fejlődésében, és hihetetlennek tartotta, hogy a későbbiekben pont a saját országa fordult ellene. Ezért is tragikus sorsnak nevezte Dohnányiét, mind személyesen, mind művészi szempontokból is. Walker különösen az arany éveiből maradt igen kevés számú lemezfelvételt fájlalta, mert így az utókor nem tapasztalhatja közvetlenül előadóművészi nagyságát. Feltételezte, hogy ha Dohnányi másképpen döntött volna pl. 1915 novemberében, és Berlinben maradt volna Budapest helyett (ez utóbbi nem volt „lemez város”), biztos, hogy ő lett volna az első, aki az összes Beethoven szonátáról lemezfelvételt csinált volna Artur Schnabel helyett. Hasonlóan 1945-ben, ha Londonban maradhatott volna, szintén biztosan felkeresték volna a nagy lemezcégek.

Továbbá Walker részletesen tárgyalta a II. világháború utáni szertágazó alattomos, igen jól finanszírozott Dohnányi-ellenes rágalomhadjáratot. Többek közt Kodályt és feleségét hibáztatta, amiért - befolyásos pozíciójukat féltve - nem keltek Dohnányi védelmére, ellentétben Weiner Leóval. Befejezésként Walker manifesztum formában, öt pontban foglalta össze a legfontosabbnak és legsürgősebbnek tartott feladatokat. Ezek több szempontból is megegyeznek a budapesti Dohnányi Archívum céljaival: 1. Készüljön tematikus katalógus Dohnányi műveiből; 2. Készüljön el Dohnányi teljes levelezésének kiadása; 3. Készüljön összkiadás a szerző valamennyi művéről; 4. Készüljön nagy angol nyelvű életrajz Dohnányiról; és 5. Alapíttasson ösztöndíj tehetséges zongorista-zeneszerzőknek.

            Arra a kérdésre, hogy Dohnányi zenéjét azért mellőzték-e, mert konzervatívnak titulálták, Walker hangsúlyozta: „Ha elfogadjuk a nézetet, hogy a zene egyfajta kommunikációs eszköz illetve nyelv, akkor az újat egy adott műben csak úgy lehet értékelni, ha azt a régi háttér ellenében halljuk. A kommunikációhoz nélkülözhetetlen valamiféle közös alap, és ha jobban belegondolunk, egy teljesen <eredeti> zenei darab teljesen érthetetlen volna mások számára.” Most, a szerző halála óta eltelt több mint 40 év távlatában Dohnányi zenéjét immár nem az újszerűség mércéjével mérik, hanem saját érdemei alapján értékelik újra.

            A Tallahassee-ben felvetődött filmkészítési terveken túl a résztvevők kifejezték reményüket, hogy egy ehhez hasonló Dohnányi fesztivál rendszeres eseménnyé váljon. Mindenesetre a közeljövőben több koncertet, kiállítást és egyéb ünnepélyes megemlékezést tervezünk itt, Dohnányi szülőhazájában.