no profile image

Osztály: Magyar Zenetörténeti Osztály
Fokozat, beosztás: tudományos szakalkalmazott
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Szoba: 120
Telefon: (1) 214-6770 / 120

 

 

Életrajz

 

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemem párhuzamosan végezte BA tanulmányait zenetudományi és karmesterképző szakon. 2014 elejétől a Zenetudományi Intézet Magyar Zenetörténeti Osztályának „Erkel Ferenc és műhelye” OTKA- pályázata keretében a korai zenés színjátszás forrásait kutatta. 2016 januárja óta a Zenetudományi Intézet Magyar Zenetörténeti Osztályának tudományos szakalkalmazottja. Ugyanebben az évben védte meg MA szakdolgozatát, amelynek címe Erkel Ferenc vígoperája: A Sarolta játszópéldányainak tanulságai. Az Osztályon folyó 18─19. századi alapkutatások (digitalizálás, adatfeldolgozás, sajtókutatás) mellett részt vesz az Erkel Ferenc Operák kritikai összkiadás előkészítésében, valamint segédszerkesztőként az Osztályon készülő tudományos publikációk, közöttük a Műhelytanulmányok a 18. Század Zenetörténetéhez sorozat munkálataiban. Disszertációját az Operaszerzők a Nemzeti Színház műhelyében Erkel Ferenc körül (1837–1884) címmel készül megírni.