Felföldi László
Néptánc az akadémiai kutatások keretében
Áttekintés a Néptánc Osztály történetéről és munkájáról
A kutatás intézményes keretének létrejötte, alakulása
Számítógépes adattárolás terve
A kutatás intézményes keretének létrejötte, alakulása
Az önálló osztály létét a Zenetudományi Intézetben 1974-től számolhatjuk. Megalakuláskor az osztály vezetőjévé Martin Györgyöt nevezték ki, tudományos munkatársai pedig Pesovár Ernő, Lányi Ágoston, Halmos István voltak.
A néptánckutatás azonban nem ekkor, hanem 1965-ben indult el az Akadémián., amikor Kodály Zoltán kezdeményezésére Martin György néptánckutatóként a Népművelési Intézetből az MTA Népzenekutató Csoportjába került. Evvel egyidőben a Népművelési Intézet átadta az akadémiának azt a gazdag néptánc gyűjteményt is, amely ott az intézet kezdete óta a Néprajzi Osztály keretében folyó gyűjtőmunka során keletkezett. Martin 1965-ben, őutána Lányi Ágoston 1967-ben, Pesovár Ernő pedig 1970-ben került a Népzenekutató Csoporthoz, s ezzel lehetőség nyílt egy különálló kutatórészleg létrehozására. Ennek vezetője Martin György lett. Az önálló osztály megalakításának gondolata 1974-ben merült föl, amikor a Zenetörténeti Kutatóintézet, a Bartók Archívum és a Népzenekutató Csoport fúziójával egy egységes Zenetudományi Intézet jött létre. Az osztály azóta is az akkor kialakult szervezeti rendben működik, ma már megváltozott összetételben.
Személyi feltételek
Az osztály munkatársait alkotó első generáció két táncfolkloristából (Martin György, Pesovár Ernő) egy kinetográfusból (Lányi Ágoston) és egy zenefolkloristából (Halmos István) állt. Ez az összetétel mind szakmai, mind emberi szempontból jó alapot teremtett a néptánckutatás akkor időszerű feladatainak megvalósításához. A hivatásos néptánckutatók e csoportjához szorosan kapcsolódott Pesovár Ferenc, Borbély Jolán és Andrásfalvy Bertalan, akik a saját tevékenységi körükben (az István Király Múzeum, a Népművelési Intézet, a Janus Pannonius Múzeum munkatársaként) jelentős részt vállaltak a néptánckutatás feladataiból. Rajtuk kívül az osztály munkája egy széles munkatársi gárdára is támaszkodhatott, akik koreográfusként, zenészként, néptáncoktatóként a gyűjtések előkészítésében és lebonyolításában, valamint a táncos és zenei lejegyzésben segítettek. Közöttük volt pl. Kallós Zoltán népzenekutató, az erdélyi gyűjtések legtevékenyebb segítője, Tímár Sándor, Novák Ferenc koreográfus is. A fiatalabbak közül Zsuráfszky Zoltán, Farkas Zoltán és sokan mások. A kutatók munkáját szakalkalmazottként Károlyi Annamária segítette. A terepmunkák a Technikai Osztály munkatársaival (Sztanó Pál, Csapó Károly, Pálfy Gyula, Németh István) való együttműködésben zajlottak.
Az osztály feladatkörök szerinti összetétele Martin és Lányi halála (1983 és 1986) valamint Pesovár Ernő és Halmos István nyugdíjba vonulása után (1987 és 1989) sem változott. Továbbra is két néptánckutató (Felföldi László, Pálfy Gyula), egy kinetográfus (Fügedi János) és egy zenefolklorista (Halmos Béla) dolgozott az osztályon két tudományos segéderő közreműködésével (Szőke Lászlóné és Nagy Judit). Azonban a vezető kutatók távozása s egy csaknem teljesen új munkatársi gárda szerveződése egy időre visszavetette a tánckutatás aktuális feladatainak megvalósítását. Rontott a helyzeten Pálfy Gyula visszaminősülése (munkatársból tudományos ügyintézővé) és Nagy Judit és Halmos Béla elkerülése (1987 és 1990) is. Az egyik legnagyobb problémát a zenefolklorista hiánya jelentette és jelenti ma is az osztályon, mivel a munkatársak között nincs felsőfokú zenei végzettségű kutató, aki a jelentős tánczenei gyűjtemény gyarapításával, rendezésével, lejegyzésével és kiadásával foglalkozna. Ezt a gondot időlegesen Virágvölgyi Márta rendszeres s Pávai István alkalmi megbízásával, s a Népzenei Osztály munkatársaival való alkalmi konzultációval oldottuk meg, de a probléma végleges megoldást kívánna. A megoldás nem feltétlen egy új munkatárs felvételét, hanem az intézeten belüli munkamegosztás célirányos átalakítását is jelenthetné. Karácsony Zoltán 1990 és 1993 között akadémiai ösztöndíjasként, Ratkó Lujza pedig l995-1998 között levelező ösztöndíjasként a Néptánc Osztályon dolgozott. 1994 és 1995 során Könczei Csilla a Collegium Budapest hallgatója is nálunk végezte szakmai gyakorlatát. Munkájuk hozzájárult az új munkatársi gárda megerősödéséhez s az aktuális feladatok megvalósításához. Hasonló hatással van jelenleg az osztály munkájára Gombos András fiatal akadémiai kutatóként való alkalmazása, aki 1999 és 2002 között dolgozik az osztályon.
Az új kutató generáció a korábbihoz hasonló széles munkatársi gárdára támaszkodik. Ezek fölkészítésében és irányításában nagy szerepet játszik az a körülmény, hogy az osztály munkatársai az Táncművészeti Főiskola budapesti és kihelyezett tagozatain, valamint a vidéki egyetemek Néprajzi Tanszékein tanítanak. Így mód nyílik a néptánckutatás aktuális feladatainak megismertetésére és az azokat segítő előmunkálatok előmozdítására a hallgatók szakdolgozatai, szakmai gyakorlatai révén.
A kutatók munkáját ma egy szakalkalmazott, továbbra is Szőkéné Károlyi Annamária segíti. Rendszeres megbízással jelenleg több külső munkatársat alkalmazunk: Vadasi Tibort a kézirattárban és a történeti gyűjteményben való adatfeltáró munkákban, Keszler Máriát a szöveges gyűjtemény rendszerezésében és Misi Gábort a számítógépes szoftver-fejlesztés programjában. (A Technikai ill. Archívális Osztállyal valamint a Népzenei Osztállyal való együttműködésünk manapság alkalmi jellegű, konkrét problémákhoz kapcsolódik.)
Az osztály jelenlegi fölállása, a hozzánk kapcsolódó külső kutatókat is figyelembe véve, szakmai szempontból alkalmas a kitűzött szakmai célok megvalósítására. Ez a helyzet fiatal kutatók további képzésével és bevonásával a jövőben is fenntartható.
A kutatói utánpótlás képzésének közvetlen lehetősége nincs, mivel a tánckutatásnak önálló tanszéke nincs Magyarországon. Ilyen körülmények között a tánckutatók az egyetemek néprajzi tanszékeinek és a Táncművészeti Főiskola néptánpedagógus szakának hallgatóiból verbuválódik. Az osztály munkatársainak ott folyó oktatómunkája révén lehetősége van a tánckutatók újabb generációjának fölkészítésére. A probléma ott van, hogy jelenleg a Néptánc Osztályon kívül nincs olyan hely, ahol hivatásos kutatók néptánccal foglalkozhatnak. Így a kutatás iránt fogékony felsőfokú végzettséggel rendelkező táncpedagógusok és koreográfusok kénytelenek együttesnél vagy iskolában elhelyezkedni, ahol az együttesvezetés, menedzselés, oktatás, koreografálás mellett tud csak mellékesen a kutatással foglalkozni. E részenergiák hasznosítása pályázati pénzeink segítségével vagy önként felajánlott, ingyenes munkák elfogadása révén történik. Ez a helyzet, sajnos a közeljövőben sem fog jelentősen megváltozni.
A szélesen értelmezett néptánckutató szakmának az előző generáció tagjait is beleértve eddig 3 kandidátusa (Martin, Pesovár, Ratkó) és egy kisdoktora van (Felföldi). A helyzet a közeljövőben Felföldi, Fügedi, Gombos és Könczei PhD fokozat-szerző törekvései révén megváltozik. E témában fokozatszerzésre Magyarországon csak 3 egyetem (Debrecen, Budapest, Pécs) Néprajzi Tanszékén van lehetőség. Előrelépést jelentene e tekintetben, ha a Zenetudományi Intézet, a Zeneakadémia és az ELTE Folklore ill. Néprajz Tanszékeinek együttműködése révén önálló doktori program akkreditációjára is sor kerülhetne a népzenei és néptánc témában.
Koncepciók, programok
A Néptánc Osztály jelenlegi kutatási programjai az előző generáció által kidolgozott átfogó koncepcióra és a nemzetközi néptánckutatás legfrissebb eredményeire épülnek. Azonban a prioritás a jelenlegi személyi, anyagi és szakmai feltételeknek megfelelően határoztuk meg. Fő célkitűzésünk a magyar tánchagyománynak a kelet- és kelet-közép európai népek hagyományos tánckultúrája keretében való - tehát areális szemléletű, összehasonlító-történeti jellegű vizsgálata. Ennek során a táncot a maga összetettségében, komplex módon (formai, funkcionális, jelentésbeli és zenei szempontjait is figyelembe véve) szemléljük. Különös hangsúlyt helyezünk a táncok formai sajátosságaira, s a táncalkotás hagyományos, közösségi módjára. A magyar néptánckutatás sajátos vonása a kiváló táncos egyéniségek szerepének hangsúlyozása a közösségen belül, s a táncalkotásnak az egyéniség, a regionális tánckultúra és a tágabb történeti tánctípus keretében való egymást kiegészítő, együttes értelmezése. Véleményünk szerint ez biztosítja a helyi közösségek tánckultúrájának, s az improvizatív táncalkotás törvényszerűségeinek helyes szemléletét.
A néptánckutatás által ma képviselt koncepció elvi-módszertani háttere fő vonalaiban már az 1950-es évek végén , s az 1960-as évek elején kialakult. Alapját a Molnár István által (az 1940es években) kialakított morfológiai elemző módszer, majd annak a strukturális szemlélettel továbbfejlesztett változata jelentette, s fontos elemei voltak a folklórkutatás más ágaiban, főleg a népzenekutatásban már alkalmazott földrajzi-történeti szemlélet és a fontos kritériumokra épülő tipológia. Azonban a koncepcióba ezekből csak azokat az elemeket építették be, amelyek a tánckutatás fő célkitűzését a formai-szerkezeti megközelítést segítette, háttérbe szorítva a túlzott funkcionális és földrajzi szemléletet.
A koncepció továbbfejlesztésére, s a nemzetközi kutatás eredményeivel való szembesítésére az 1960-as években került sor a kelet-európai partnerintézetek kutatóival való együttműködés és az IFMC (Nemzetközi Népzenei Tanács) Terminológiai Munkacsoportjában folyó rendszeres munka keretében.
A továbbfejlesztés szempontjából fontos volt az erdélyi tánckultúrával való mélyebb megismerkedés, amely ma is élő, változó formagazdagságával a magyar tánckutatás “kísérleti-műhelyévé” vált. Az ott végzett gyűjtőmunka folyamatosan lehetőséget adott (és ad) az újabb kutatási szempontok felvetéséhez és kipróbálásához, s korábbi nemzeti kutatási keret tágabb areális keretté való kitágításához. A koncepció fejlesztésében fontos lépések voltak Martin György motívumelméleti kutatásai, Martin és Pesovár közös munkájaként a szerkezeti elemzés és a motívumtípus meghatározási elveinek kidolgozása, Martinnak a kelet-európai népek tánchagyományának egymásra hatására, a különféle tánctípusok és műfajok affinitására, a táncalkotás során tapasztalt szabályozottság és a rögtönzés összefüggéseire, a táncbéli “kétnyelvűségre”, a férfitáncok során alkalmazott hatáskeltő eszközök alkalmazásának mechanizmusára vonatkozó kutatásai.
Az újabb generáció tagjai az elmúlt 10-12 év során a hangsúlyt egyre inkább a táncos egyéniségek szerepének vizsgálatára s a számítógépes elemzés módszerének kimunkálására helyezte. Ez változást idézett elő a kutatás szinte minden fázisában. A változások azonban az alapkoncepciót nem érintették. A követendő példát Martin Györgynek Karsai Zsigmond pontozó táncáról és Mátyás István kalotaszegi paraszttáncosról készült monográfiái adják, amelyek európai összehasonlításban is az első átfogó egyéniségmonográfiák.
Az új generáció kutatási programjainak célja hasonló egyéniségmonográfiák és tánckatalógusok összeállítása. A továbblépést e téren a táncos egyéniségek egyfajta alaposabb szociológiai-antropológiai és kognítív pszichológiai megközelítése jelenti, amely a táncos egyéniség és közösség viszonyának alaposabb megismerését valamint a táncra vonatkozó tudás alaposabb és árnyaltabb leírását segíti. A megszerzett pályázati támogatások (főleg OTKA) az utóbbi időben, nagyobb részt e témák finanszírozását szolgálják.
Fontos tapasztalatot jelentettek számunkra az 1990-es években folytatott Volga-vidéki táncgyűjtések. Ezek tanulságainak kibontása és közzététele eddig még nem történt meg. Erre a Volga-vidéki partnerakadémiákkal való kapcsolatok megerősítésére, s az expedícióban résztvevő partner kutatók magyarországi utazására volna szükség.
A korábbi koncepció fontos elemének továbbvitelét jelenti a tánctörténet és a recens táncfolklór tényeinek egymás fényében való együttes értelmezése. Ez a történeti forráskatalógus rendszeres bővítésében, s a forrásokat értelmező tanulmányok közreadásában nyilvánul meg.
A néptánckutatás magyar koncepciójának bírálói az utóbbi években (Kürti László, Könczei Csilla 1998, 1999) elsősorban a formai-strukturális szempontok túlzott érvényesítésével, a történeti változások értelmezésének evolucionista szemléletével, s az új antropológiai módszerek figyelmen kívül hagyásával vádolják a hivatásos kutatókat. E kritikák valóságértéke, s érvényessége készülő jelentősebb kiadványaink fényében felülvizsgálatot kíván.
A fentebb ismertetett koncepció szándékunk szerint áthatja a néptánckutatás minden fázisát, a kutatás távlati terveinek készítésétől a terepmunkán, archiváláson át, a kutatási eredmények közreadásáig és hasznosításáig.
Terepmunka
A néptánckutatás kezdeti időszakát az 1980-as évekig az extenzív gyűjtőmunka jellemezte. Abban az időben évente 20-30 űj település és számos új táncos egyéniség felderítésére, föltérképezésére került sor, ami az archívum jelentős mértékű gyarapodását eredményezte. Ezt az extenzív módszert a korszak kutatási feladatai határozták meg, mivel a fő cél a magyar tánchagyomány táji tagolódásának földerítése és a magyar táncok tipologizálásának elvégzése volt. A munka szinte emberfeletti erőfeszítéssel folyt abban az időben is, amikor a néptánckutatás az Akadémia keretébe került. Az MTA Népzenekutató Csoport a korábbinál kedvezőbb feltételeket nyújtott a fentebb említett aktuális tervek megvalósításához. A feladat sikeres véghezviteléről tanúskodnak az 1970-es években megjelent átfogó összegzések (Martin 1970, 1974, 1979) és a nagyobb típusmonográfiák összeállítása (Martin 1979, Lányi-Martin-Pesovár 1983) a rendszeres forráskiadás keretében.
A hetvenes évek közepén és a nyolcvanas évek elején tehát megérett a helyzet az extenzív (földerítő, kiterjesztő, összegező) gyűjtőmunkáról, az intenzív (ellenőrző –kiegészítő – elmélyítő) munkára való áttérésre. Azonban a szenior kutatók hirtelen, “előkészítetlen” távozása miatt és a terepen való dokumentáló munka sajátos fogyatékosságainál fogva a következő generáció nem tudta azonnal ott folytatni a munkát, ahol azt az előző generáció abbahagyta. Nekik is szükségük volt széleskörű, közvetlen tereptapasztalatok gyűjtésére, amelyek lehetővé tették számukra az archívumban található korábbi dokumentumok helyes értelmezését. (Erre a problémára Martin már korábban felhívta a figyelmet.) Ez a korszak az 1990-es évek közepéig tartott, amelynek során az archívum a korábbinál is nagyobb mértékben gyarapodott. Ez különösen a környező országok magyarságának (főleg Erdély) és a magyarországi nemzetiségek tánchagyományát érintette. Ez időben jelentős összehasonlító táncanyagot gyűjtöttünk Romániában, Bulgáriában, Törökországban és Oroszországban (a Volga-Káma-Belaja folyók mellékén élő finnugor és törökös népek köréből) is. Különösen jelentősnek tartjuk a Román és a Magyar Tudományos Akadémia együttműködése keretében végzett közös román-magyar tánckutatásokat 1992 és 1995 között, amelyek Szilágyságban és Alsó-Fehér megyében egy-egy román, magyar és egy vegyes falu (és környékük) tánchagyományának részletes földerítését és filmrevételét eredményezte. Az elmúlt 3 évben a terepmunka főleg a korábban már felfedezett táncos egyéniségek táncának újbóli, rendszeres dokumentálására s újabb intencionális adatok gyűjtésére irányul. Újabb felderítő gyűjtéseket ritkábban, s nagyon indokolt esetben végzünk.
A terepmunka elveit és módszereit egyrészt a fentebb ismertetett kutatási koncepció, másrészt a kor technikai adottságai, harmadrészt a kutatás finanszírozási lehetőségei határozták meg. Az alapvető feladat olyan dokumentumok készítése a vizsgált néprajzi valóságról, amely leghitelesebb, s legmegbízhatóbb módon tükrözi azt, s legjobban szolgálják a kutatási folyamat (lejegyzés, elemzés, értelmezés, archiválás, rendszerezés, osztályozás) szakmai és egyéb céljait (oktatás, ismeretterjesztés, művészi fölhasználás stb.).
Olyan technikai eszközöket és olyan időtálló médiát kellett választani, amelyek a legjobban szolgálták az említett célokat Erre hosszú ideig film (mint elsőrendű) és a fotó, valamint a hangzó és a szöveges dokumentum szolgált. Ma már párhuzamos videofelvételeket is készítünk, amely bővebb lehetőséget ad a helyi környezet, a szituáció, s a dokumentálás körülményeinek rögzítésére.
Hitelesség szempontjából legtöbbre becsüljük azokat a dokumentumokat, amelyek a táncélet eseményeit, s táncot a maguk természetes funkciójában örökítik meg. A természetes táncalkalmak azonban nagyon ritkán teszik lehetővé a tánc teljes folyamatban, takarás nélkül való, zavartalan fölvételét. Ezért a tánckutatásban kezdettől fogva kialakult a “megrendezett táncalkalom” fogalma, amely alkalmas a felsorolt elvárásoknak megfelelő dokumentáció megvalósítására. Ezeket az alkalmakat a kutatók maguk kezdeményezik és rendezik a helyi közösségben élő vagy ott jártas közvetítő segítségével. A megrendezett táncalkalmak során készült dokumentumok hitelességét a kutatók más alkalmakkor készített újbóli felvételek készítésével és a táncosok természetes táncalkalmakon való megfigyelésével ellenőrzik. A tánckutatás szempontjából értékelhető dokumentumnak számítanak a revival mozgalom eseményei (fesztiválok, versenyek) során a színpadon vagy a színpadon kívül készült felvételek is. Ezek azonban csak az előző két dokumentumfajtával együtt értelmezhetők helyesen.
Technikai szempontból, fölfogásunk szerint, a legalkalmasabb néptánc-dokumentumnak a 16 mm-es, fekete-fehér hangosfilm számít, amely a leghosszabb élettartamú, aránylag a legkisebb anyagi ráfordítást igényli, más hasonló technikai színvonalat biztosító filmek között. Ez lehetővé teszi a főleg fomai-szerkezeti-zenei szempontokra koncentráló kutatás számára a legalkalmasabb dokumentumok készítését, amelyeken a tánc teljes folyamatában, a táncciklusban szokásos környezetében, a tánczenével szinkronban jelenik meg.
Mivel a nemzetközi felmérések, s a hazai szakmai fölfogás szerint a video-technika nem biztosítja a néptánc-dokumentumok hosszútávú eltarthatóságát, ezért az új generáció más partnerakadémiák kutatóival ellentétben nem tért át a videófilmezésre. Csak a filmmel párhuzamos és azt kiegészítő táncfelvételek készítésére, s a filmezés körülményeinek rögzítésére használjuk a videót.
Ami a terepmunka céljait szolgáló gépeket és műszereket illeti, ezek a fenti elv szerint végzendő gyűjtőmunka aránylag jó színvonalú megvalósítását teszik lehetővé. Azonban mindkét Bolex filmfelvevőnk nagyjavításra szorulna, amelynek elvégzését sokáig nem halaszthatjuk. Emellett a kiadványaink jobb színvonalon való megvalósítása érdekében szükségünk van digitális rendszerben működő fényképezőgép és videó beszerzésére is.
A technikai és szakmai (hitelességi) szempontok érvényesítését gyakran keresztezték a finanszírozási szempontok. A rendelkezésre álló nyersanyag szűkös volta, a beszerezhető nyersanyagok ára, a terepmunka növekvő költségei gyakran határt szabtak a kutatási tervek megvalósításának. Ezzel együtt a terepmunka ma is a néptánckutatás alapvető eszköze, s fontos fázisa maradt. Ez összefügg a magyar kutatásban kiemelt fontosságúnak tartott “egyéniségi elvvel”, amely a táncos egyéniségek és környezetük táncainak különféle körülmények között, különböző életkorokban való, sorozatos rögzítését követeli meg a táncos és közössége teljes formakincsének változásban való megragadására.
Archívum
A magyar néptánckutatás elvei szerint a néptáncdokumentumok archívumba való gyűjtése, tárolása, nyilvántartása nem öncélú tevékenység. Nem önmagáért van, hanem a kutatás egyik fázisát jelenti, amely hozzásegít a kutatás általános céljainak megvalósításához. Ismert nyugat-európai filmarchívumokkal ellenétben (pl. Göttingen), a Zenetudományi Intézet Néptánc Archívumába főleg olyan dokumentumok kerülnek, amelyek a kutatási feladatok megvalósítása során keletkeznek. Aránylag kevés számban őrzünk olyan dokumentumokat, amelyek alkalmi utazások, külföldi fesztiválok során, fő érdeklődési területünktől (Kelet-Európától) távoli vidékekről származnának. A ritka kivételek közül kiemelkedik ezek közül a Martin György és Sárosi Bálint többhónapos etiópiai gyűjtőútjának anyaga, amely nemzetközi érdeklődésre is számot tart.
Az archívum felépítése, nyilvántartásának rendje még a Népművészeti Intézet keretében alakult ki, főleg Martin György kezdeményezésére. Egyes jellegzetes dokumentumfajtáknak a korábbinál tömegesebb megjelenése (szakdolgozatok, illusztrált tánctörténeti cédulaanyag, stb.), idővel a rend továbbfejlesztését, korrekcióját kívánta meg. A gyűjteménnyel kapcsolatos problémákat az egyes részek sorrendjében tárgyaljuk:
Filmtár
Mivel ez a néptánccal kapcsolatos legfontosabb dokumentumanyag, ezért ennek kezelése igényelte a legtöbb figyelmet kezdettől fogva.
A filmtár állománya nagyobbrészt 16 mm-es, fekete-fehér, hangosítható, negatív eredetivel és pozitív kópiával rendelkező filmből áll. Emellett kevesebb, de arányában mégis jelentős mennyiségű egypéldányos, fordítós filmünk van (8 és 16 mm-es). Ezek archívumi szabályaink szerint hozzáférhetetlenek a kutatás számára, amíg róluk dubnegatív és arról pozitív kópia nem készül.
A kutatás céljait legjobban a tánc és zene szinkronját tökéletesen rögzítő, hangosítható filmek szolgálják. Ezekről fényhangos kópia készíttetésével nyerünk teljesértékű dokumentumokat. Emellett nagy mennyiségben őrzünk hangosításra alkalmatlan némafilmeket, amelyeknek csak egy része rendelkezik a szinkron megállapítására alkalmas hangfelvétellel. Egy részük zenekísérete csak helyszíni zenei lejegyzésből vagy a dallam név szerinti megjelölésével rekonstruálható. A filmgyűjtemény egyik furcsa sajátossága, hogy klasszikus táncgyűjtéseink, amelyek még a múlt században született táncos nemzedék tudását örökítette meg, csaknem mind néma filmre készültek az 1950-es években. Hangosítható filmjeink, 1967-től kezdve, már lehetővé tették a jobb technikai színvonalon való dokumentációt, de ekkor a tánchagyomány szerves részeként értékelhető táncokat már csak Erdélyben rögzíthettek a kutatók. (Máshol az esetek többségében a revival mozgalmak és a polgári tánckultúra hatásával sokkal nagyobb mértékben kellett számolni.) Ma már csak hangosítható filmeket készítünk, párhuzamos videó felvétellel kiegészítve, amely a táncdokumentumhoz való azonnali hozzáférést biztosítja. (Korábban a laborálás és hangosítás elhúzódása miatt hosszabb időt kellett várni a munkakópiák elkészültére.)
A filmek tárolása a különálló klimatikus raktárban 1984 óta optimálisnak tekinthető, s a nemzetközi normáknak magas szinten megfelel.
A nyilvántartás rendszere (filmleíró leltárkönyv, földrajzi katalógus) az 1600 tételből (cca. 3000 résztételből) álló gyűjteményben aránylag gyors elérhetést biztosít. A leltározottság és feltártság foka a gyűjteményben cca. 80 %-os. Hiányosság elsősorban a korai gyűjtéseknél, a külső gyűjtők 1980-as évekbeli felvételeinél és a legutóbbi gyűjtéseknél tapasztalhatók. A mutatókartonok naprakészsége azonban, a leíró leltározás hiánya ellenére, lehetővé teszi a filmtárban való tájékozódást. A hiányosságok pótlására lassú ütemben, rendszertelenül folyik. A fő problémát a leltározáshoz nélkülözhetetlen kompetens személyek (a gyűjtők) nehéz elérhetősége jelenti.
A filmtárra vonatkozó adatok 99 %-a számítógépen is hozzáférhető Excel formátumban.
A filmtár állományrevíziója két éve húzódó aktuális feladat. Legutoljára az 1980-as évek végén volt revízió, amely jegyzőkönyv felvételével végződött, s a gyűjtemény akkori állapotát tükrözte.
A meglévő filmállomány állagmegóvása a kutatókat állandóan foglalkoztató alapvető probléma. A jó tárolási feltételek révén a gyűjteményvédelem nem közvetlen veszélyelhárítást jelent, hanem a különféle információhordozó nyersanyagok természetéből adódó veszélyeztetettség csökkentését ill. megszüntetését. Veszélyeztetettség szempontjából, a probléma súlyosságának sorrendjében a filmtár anyagát a következő csoportokra oszthatjuk:
1. Egykópiás fordítós filmek dubnegatív nélkül (a gyűjtemény 10 %-a)
2. Hangosítható, de fényhangos kópiával nem rendelkező filmek (40 %)
3. A még nem kopírozott negatív filmek (4 %)
4. A színes negatívon lévő színesen kopírozott filmek (1 %)
5. Dubozott fordítós filmek (10 %)
6. Hangosított filmek (10 %)
7. Nem hangosítható negatív film pozitív kópiával (25 %)
A megoldást az első csoport esetében dubnegatív és arról pozitív kópiák készíttetése jelenti. Ez a munka az elmúlt évek minisztériumi támogatásai és egyesületi, alapítványi támogatások révén (cca. 2,5 millió forint összesen) jelentősen előrehaladt, s ezáltal e filmek aránya 30 %-al csökkent.
A második csoportban fényhangos kópiák készíttetése a cél. Ez a munka lassabban, alkalmankénti támogatások révén halad előre, mivel a fordítós filmek duboztatása elsőbbséget élvez. A harmadik csoportban a szükséges utómunkálatok elvégzése, a negyedikben pedig a színkomponensekről külön készített kópiák készíttetése jelenti a megoldást.
Az 5. és 6. csoportban a professzionális szintű videókópia vagy a digitalizálás jelentené a nagyobb biztonságot.
Az állagmegóvási problémák megoldása érdekében pályázatainkba, lehetőség szerint, beleépítjük e feladatok költségeinek egy részét, s folyamatosan foglalkozunk e témát önmagában is támogató partnerek fölkutatásával. Reményünk van arra, hogy az Európai Bizottság egyik aktuális programja révén, amely az táncfilm archívumokkal, mint az európai kulturális örökség részével foglalkozik, támogatást kapjunk a veszélyeztetett dokumentumaink megóvására. Ebből is elsősorban a fordítós filmjeink duboztatásra szeretnénk költeni.
A digitalizálás a filmek esetében egyelőre nagy költséggel járó és kevés előrehaladást jelentő megoldás volna. Meg kell várnunk, amíg a ez a jelenleginél olcsóbb és az eddiginél biztonságosabb eljárás lesz. A veszélyt ez esetben nem annyira a hordozó élettartama, mint inkább a mögötte lévő technika (hardver- és softver-rendszer) kialakulatlansága és gyors változása jelenti egy archívális célokat is figyelembevevő osztrák felmérés tanulsága szerint.
Fotótár
A 37.000 tételt tartalmazó gyűjtemény állományát többségében a táncalkalmakról, a miliőről és a táncosokról készült fotók alkotják, amelyek többsége 24x36 mm-es, kisebb részben 6x6 cm-es fekete-fehér negatívra készült. Az utóbbi években szaporodott a színes negatívra készült fotók aránya. Kezdettől készült dokumentum-fotó színes diapozitívra is, ezek azonban kisebb nagyságrendet képviselnek a gyűjteményben.
A negatív filmek, a filmekkel együtt, a klímaraktárban kaptak helyet, ami kedvező tárolási lehetőségnek számít nemzetközi összehasonlításban is. Az illusztrált leíró cédulára ragasztott pozitív kópiákat fémszekrényben tároljuk a 228-as szobában. Ez is optimális tárolási módnak tekinthető.
A fotók nyilvántartása a múzeumi gyakorlatban használt 15 rubrikás leltárkönyvben történik. A gyűjteményben való keresést az illusztrált fotókartonok és egy földrajzi katalógus könnyíti meg. A leltározottság a gyűjteményben 90 %-os. A hátralék megszüntetése a filmleltározási hátralék függvénye, mivel a fotók a filmezéssel párhuzamosan vagy annak keretében készültek.
Állományrevizió a fotótárban az 1990-es évek elején volt (Karácsony Zoltán). Újabb revízió a számítógépes adatbevitellel párhuzamosan, a következő években történik majd.
Az állagmegóvás e gyűjteményben sem a közvetlen veszélytől való megóvást jelenti, hanem a jelenlegi helyzet javítását. (Ebből a szempontból talán a színes negatívok fokozatos színvesztése jelent problémát.) Ennek értelmében elkezdődött a fotóanyag lassú ütemű, de rendszeres digitalizálása. Az első jelentős munkát Kovalcsik Katalinnak a cigány fotóanyag digitalizálására vonatkozó projektje jelentette, amelybe jelentős számban kerültek táncfotók is. A másik lehetőséget a kiadványokhoz szükséges fotóanyag digitalizálása jelenti, amelyet rendszeresen ki is használunk. A digitalizált fotók mennyisége azonban a fotótár teljes állományához képest még csekély (kb. 3 %). Ez a munka a jövően a forráskiadás munkáival párhuzamosan és célirányos projektek révén a jövőben jelentősen gyarapodni fog. A cél, egyelőre nem a teljes, hanem a legnagyobb forrásértékkel rendelkező fotóanyag digitalizálása. Ebből a szempontból előrehaladást jelentene egy digitális fotókamera beszerzése.
A fotógyűjtemény biztonságos kezelésének és használatának sajnos nem használt a fotólabor megszűntetése az intézetben. Így a negatívokat, másolás esetén ki kell szolgáltatnunk az idegen fotósnak, aki azokat kiviszi az épületből. Ez sem nem szabályos, sem nem biztonságos. A megoldást a fotók fokozatos digitalizálása jelenti majd.
Szöveges gyűjtemény
A közel 1600 tételt (cca. 15.ooo lap terjedelmű) gyűjtemény állományát változatos műfajú szöveges dokumentumok teszik ki. Itt őrizzük az 1950-es évek gyűjtésein készült útijelentéseket, a helyszíni följegyzéseket, megfigyelési naplókat, kitöltött kérdőíveket. Az 1960-as évektől kezdve megszaporodtak a magnóval készült interjúk, visszaemlékezések lejegyzett anyagai, táncos életrajzok, a néptánc tanulmányok kéziratai, szakdolgozatok, disszertációk, levéltári forrásokról készült jegyzetek. Ide kerültek, jobb híján a nehezen hozzáférhető helyen megjelent tanulmányok xerox-másolatai és az idegen nyelven (főleg szlovákul, románul) megjelent fontos tanulmányok fordítása . Ezáltal az 1980-as évekre a gyűjtemény profilja parttalanná, meghatározhatatlanná vált. Ezért az 1990-es évek elejétől a profiltisztítás érdekében a gyűjteményt főleg az archívum gyarapításával, feldolgozásával és közreadásával kapcsolatos dokumentumok táraként határozzuk meg, kirekesztve olyan nyomtatványokat, ill. kéziratokat, amelyek inkább a könyvtári állományra tartoznak. Ezek dossziékban gyűjtve leltározatlanul találhatók az osztályon.
Jelenleg a szöveges gyűjtemény a Néptánc Archívum legdinamikusabban szaporodó egysége. Ez összefügg azzal, hogy az osztály munkájának fókuszába a feldolgozó, közreadó munka került, amely megköveteli a nagyszámú előkészítő munka írását. E cél érdekében a Magyar Táncművészeti Főiskola Néptánc pedagógus szakán és az egyetemek néprajzi tanszékein tanuló hallgatók számára szakdolgozati témajavaslatokat készítünk.
A szöveges gyűjtemény anyagát szabvány méretű levéltári dobozokban tároljuk a 225. számú szobában. Emiatt ebben a helyiségben a dohányzást, s bármiféle tűzveszélyes tevékenységet tiltunk.
A szöveges dokumentumok nyilvántartása egy saját rendszerű 10 rovatos leltárkönyvbe történik. A leltározottság 99 %-os, csaknem teljes. A tételekről a leltározás folyamán rögtön földrajzi karton készül. 1995 és 1998 között a elkészült a teljes gyűjtemény tematikus cédulakatalógusra való feldolgozása, amely nagyban növelte a szöveges gyűjtemény feltártságát, használhatóságát. Azóta az új tételek tematikus földolgozása a leltározással egyidőben megtörténik.
1998 óta folyamatosan készül a múlt századi tánctörténeti sajtóanyag tematikus cédulakatalógusának készítése (Vadasi Tibor). E munka révén elkezdődött a tánctörténeti gyűjtemény önálló egységgé való formálása a Néptánc Archívumon belül. A történeti gyűjtemény a tervek szerint tartalmazni fogja a középkor óta keletkezett tánctörténeti ikonográfiai, szöveges és zenei források xerox- másolatait és leíró katalógusát. E gyűjteményegység kifejlesztéséhez szükség volna a történeti forrásanyag digitalizálását és tárolását segítő számítógépes rendszerre (szoftver, hardver).
A szöveges gyűjtemény revíziója legutoljára 5 évvel ezelőtt zajlott a tematikus cédulakatalógus munkáinak előkészítéseként. (Vadasi Tibor)
Az állagmegóvás céljait szolgálja e gyűjteményrészben, hogy a tematikus cédulakatalógus anyagát számítógépre vive a szövegek digitalizált formában is tároljuk majd. A munka az idén kezdődött el.
Ahhoz, hogy a szöveges gyűjtemény optimális körülmények közé kerüljön, pormentesen zárható faliszekrényekre volna szükség. Ezek elkészíttetését jelenlegi pályázati pénzeinkből nem tudjuk finanszírozni.
Tánczenei gyűjtemény
E gyűjteményrész állománya főként a néptánc filmek zenekíséretéről készült dokumentumokból, s az önálló tánczenei gyűjtések anyagából áll. Mint ilyen, ez az anyag a népzenei archívumnak is részét képezi, ahol a különféle gyűjteményrészekben (nagyanyag, Bartók-rend, Kodály-rend stb.) még nagymennyiségű hasonló tánczenei anyag van. Ezek föltárása, a zenei jegyzőkönyvekből való kigyűjtése s önálló, virtuális gyűjteményegységgé szervezése az 1970-es években indult meg. A kigyűjtés az 1990-as évek elejéig tartott, akkor megállt. E gyűjteményhez tartozik egy tánczenei támlapgyűjtemény, az un. táncdallamtár, amelynek kialakítását Martin már az 1970-es években a nagyarányú tánczenei lejegyzések során megkezdte. A támlapok tánctípusok szerinti rendezését Martin az 1980-as évek elején kezdte meg, amikor már a gyűjtemény már kb. 5000 támlapot tartalmazott. Máig az állomány újabb cca. 5000 támlappal gyarapodott az új lejegyzések eredményeként
A tánczenei hangfelvételeket a filmekkel és fotónegatívokkal együtt a klímaraktárban őrizzük a nemzetközi elvárásoknak megfelelően. A táncdallamtár támlapokból álló anyagát a 225-as szobában nyitott polcokon tároljuk.
A tánczenei gyűjtemény nyilvántartása egy saját tervezésű (10-rubrikás) leltárkönyvben történt az 1980-as évek elejéig. Erről az anyagról földrajzi cédulakatalógus is készült. A támlapok gyűjteményéről az 1990-es évek elején egy írásos áttekintés készült (Virágvölgyi Márta). Ennél ma már jobban kezelhető és áttekinthetőbb az elmúlt három év során készült számítógépes adatbázis (Németh Gábor).
Állományrevizió ebben a gyűjteményrészben, keletkezése óta nem történt.
A hangfelvételekkel kapcsolatos állagmegóvási feladatok azonosak a Népzenei Archívum hasonló célú feladataival. Ebben az Archívumi Osztállyal együttműködünk. A táncdallamtár anyaga, mivel anyaga a Nagyanyagban már meglévő támlapok másolata, ezért külön állagmegóvási problémát nem jelent.
E gyűjteményrésszel kapcsolatos legnagyobb problémát az jelenti, hogy Halmos István nyugdíjba vonulása és Halmos Béla távozása óta állandó felelőse nincs, aki felvállalhatná a gyűjteménnyel kapcsolatos elvi-módszertani kérdések eldöntését. Ezek között legfontosabbak:
1. a gyűjtemény profiljának újbóli meghatározása,
2. A különféle célú és módszerű lejegyzések újraértékelése, összevethetőségük megteremtése,
3. A rendezés szempontjainak részletes kidolgozása.
Csak ezután foghatunk hozzá e jelentős gyűjteményegység továbbfejlesztéséhez, s a felgyülemlett gyakorlati munkák elvégzéséhez.
Táncírástár
A táncírástár állománya az eredeti tánclejegyzésekből és azok tisztázati példányaiból, pauszra rajzolt, nyomdakész változataiból és azok fénymásolataiból áll. Ez a gyűjtemény másik legrendszeresebben gyarapodó egysége.
A gyűjtemény anyagát speciálisan e célra készített dobozokban tároljuk a 225-ős szobában szabad polcon.
A táncírások nyilvántartása egy saját készítésű 10-rubrikás leltárkönyvben történik. Leltározáskor minden tételről földrajzi karton készül. A tánclejegyzésekre vonatkozó adatokból az idén számítógépes adatbázis kialakítását kezdtük meg. A munka 70 %-os készültségű, s jövőre fejeződik be. A nyilvántartással kapcsolatos fő problémát a korábbi leltározások hiányos adatainak pótlása jelenti. Szükség volna a másolati példányok nyilvántartásának pótlására, annak megjelölésére, hogy a lejegyzett táncanyag, táncfolymat-részlet lejegyzése esetén, a teljes folyamatnak melyik részlete, s a teljes folyamat milyen terjedelmű. Szükség volna a táncos előadók kilétének megjelölésére is. Ki kellene egészíteni a táncírások megjelenésére vonatkozó nyilvántartást.
E gyűjtemény legutóbbi revíziója 1998-ban történt a mikrofilmezéssel párhuzamosan.Mivel a lejegyzések eredeti ceruzás példányai idővel elsárgulnak, ezért 1996-1998 során elkészíttettük ezek mikrofilmre való másolását, ami hosszabb távú megőrzést biztosít, s a gyűjtemény állagmegóvását szolgálja. Az optimális megoldást majd a Fügedi János és Misi Gábor által kifejlesztett számítógépes szoftver gyakorlati alkalmazása hozza meg, amely képes a Laban táncjelírás beírására, tárolására és elemzésére. Eddig mintegy húsz táncfolyamat és kb. háromszáz táncmotívum számítógépre vitelét végeztük el (Ledniczky Péter). A most aktuális, apró feladatok közül fontosak: az összeragadt fénymásolatok selyempapírral való elválasztása, a szakadt borítékok és dossziék kicserélése, egységesítése.
A táncírástár részét képezi a 11.000 motívumot tartalmazó motívumgyűjtemény is, amelyet cédulakatalógus formájában készült. Jelentősebb gyarapodása a forráskiadás előrehaladtával várható.
A Néptánc Archívum használata
A gyűjteményt évente átlag 500-an látogatják. (Ez nem 500 külön személyt, hanem 500 látogatást jelent, a múzeumi látogatási statisztikák mintájára.) Többségük szakdolgozatíró hallgató, aki itt végzi archívumi gyakorlatát is.
A dokumentumok kiszolgálása (főleg kedden, szerdán, és csütörtökön) a 225-ös szobában történik. A filmek a 224-es szobában a montázsasztalon tekinthetők meg. A kutatók jelenlétét látogatási naplóban rögzítjük.
A kutatókon kívül számos érdeklődő jön a különféle TV-s és filmkészítő társaságoktól. Számukra a dokumentumok kiszolgálása és másolása az igazgató engedélyével történeik.
A kutatók kiszolgálása, a zsúfoltság miatt, nehézségbe ütközik.
Kiadás
Az archívumba összegyűjtött források rendszerezett, értelmezett formában való közreadását a néptánckutatás szerves részének tekintjük, aminek rendjét alapjában a kutatás általános koncepciója határozza meg. A forráskiadás hosszútávú tervét Martin György 1975-ben készítette el. E terv lényege a forrásanyag egymást kiegészítő monográfiák (típusmonográfia, regionális monográfia és egyéniségmonográfia) rendszerében való szisztematikus kiadása. A típusmonográfiák az egyes típusok legszebb változatait formai sajátosságaik szerint rendezve a történeti tánctípus keretében vizsgálva adják közre. A regionális monográfiák a különféle tánctípusok újabb (a típusmonográfiákban nem közölt) változatait tartalmazzák egy-egy régió teljes tánckészletének keretében a velük kapcsolatos táncalkalmak, táncos szokások és a szélesebb társadalmi-kulturális kontextus bemutatásával. Az egyéniségmonográfiák a helyi közösségekben élő jelentős táncos egyéniségek teljes tudásának felmérését végzik el, példát adva a közösségi tánckultúra egyéni módon való megjelenítésére, megélésére. Az egymáshoz kapcsolódó monográfiák íly módon szükségtelenné teszik az egyes táncváltozatok ismételt, többszöri közreadását.
A forráskiadásnak ez a módja, a Népzene Tárától eltérően, a teljes forrásanyag szelektív közreadását tartja szem előtt. Ennek keretében a legpregnánsabb, legteljesebb változatok teljes táncfolyamatként, a kevésbé teljesek táncrészlet, motívumsor ill. egyedi motívum formájában jelennek meg. A valamilyen tekintetben hibás, hiányos, kevésbé értékelhető táncváltozatokra csak hivatkozás történik. Ilyen módón tehát mégis a teljes forrásanyag jelen van a kiadásban, azonban csak az egyes források jelentőségének megfelelő formában.
E terv megvalósításának kezdeti lépéseiként az előző kutató generáció az 1970-es évek elejétől 1980-as évek közepéig egy nagyobb és egy kisebb típusmonográfiát - körtánc és körverbunk - (Martin 1979, Lányi-Martin- Pesovár, 1983), egy műfaji monográfiát - párostánc - (Pesovár 1998), négy regionális monográfiát - Mátyusföld, Dél-Dunántúl, Vas megye, Rétköz, - (Martin-Takács 1981, Bodai /szerk./ 1981; Halmos - Lányi - Nagy 1987; Halmos - Lányi - Pesovár 1988, ) és egy egyéniségmonográfiát - Karsai Zsigmond - (Martin 1989) adott közre. Emellett számos olyan munka jelent meg, ami a rendszeres forráskiadás előmunkálataként, újszemléletű elvi megalapozásaként értékelhető. Ezek közül kiemelkednek Martinnak a tánctípusokról és táncdialektusokról, Pesovár Ernőnek a tánctörténeti forrásokról, Pesovár Ferencnek a táncéletről megjelent összefoglalója, Lányi Ágostonnak egy motívumcsalád teljeskörű bemutatását példázó cikke és számos más tanulmány. A forráskiadás előkészületének tekinthető a Magyar Néprajzi Lexikonban a 70-es és a 80-as évek fordulóján megjelent cca. 300 néptánc témájú címszó is. Kiadatlan formában a forráskiadás részének és egyik legjelentősebb elemének tekinthető Martin Györgynek egy kalotaszegi paraszttáncosról készült, de befejezetlen monográfiája. Ennek kiadásra való előkészítésével évek óta foglalkozunk. Hamarosan kész.
Az új generáció tagjai elfogadva a forráskiadás fentebb ismertetett tervét, módszerét és elveit, kényszerű szünet után tovább folytatta a forráskiadás munkáját. Előmunkálatnak tekinthetők e vállalkozáshoz az új regionális szemléletű gyűjtések (Szilágyság, Maros-Küküllő köze, Gyimes, Kalotaszeg, Székelyföld, Mezőség), Martin kiadatlan munkáinak nyomdára való előkészítése (Karsai, Mátyás, botoló zenéje, Martin válogatott írásai idegen nyelven) és a már kiadott, mintaszerű művek újrakiadása (Martin: Tánctípusok és táncdialektusok; Motívumkutatás, motívumrendszerezés). A forráskiadás tervének folytatásaként értékelhető Takács-Fügedi Gömöri monográfiája 1992, Kaposi Edit Bodrogközi monográfiája 1999.), mint regionális monográfiák. Előkészületben van az egyik legjelentősebb táncműfajunk anyagának monografikus földolgozása (Ugrós kötet).
A korábbi koncepció egyfajta átértékelésének, a mai adottságokhoz való alkalmazásának tekinthető, hogy az új generáció a korábbinál nagyobb hangsúllyal foglalkozik a táncos egyéniségek táncos tudásával, s táncaik motívumkatalógusokban való közreadásával. A hangsúlyváltozást a téma nemzetközi jelentőségének megnövekedése és a Néptánc Archívum adottságainak fölismerése indokolta. Ennek megfelelően készült el egy új tervezet a táncos egyéniségek forrásanyagának közreadására. Ennek első lépéseként egy adattárat készítettünk az 50 legjobban dokumentált paraszttáncos anyagáról (megjelenés alatt az UNESCO támogatásával), s elkezdtük a rájuk vonatkozó dokumentumok füzetsorozatban való kiadását (Felföldi-Gombos 1997, 1998). A terv szerint az 50 közül a közeljövőben 10 jelentős táncos anyagának teljes földolgozása és monografikus kiadása történik majd meg. Közülük Jakab József, Vén Ferenc, Gál György, Szabó Péter, Botás Pál, Sebestyén Ferenc anyaga a feldolgozás stádiumába ért.
Az egyéniségmonográfiák kiadásának újszerűségét egyrészt az egyéniségek újfajta elméleti megközelítése, másrészt a számítógéppel segített elemzés és közreadás jelenti, amely nemzetközi összehasonlításban is jelentős vállalkozásnak számít.
A forráskiadás munkáját segíti a néptánc bibliográfia, amelynek törzsanyagát internetes fomában tervezzük a közeljövőben közreadni az intézet honlapján.
A forráskiadás egyik fontos szempontjaként merül fel újabban a tervezett monográfiák idegen nyelven (főleg angol) ill. két nyelven (magyar-angol) való megjelentetése, amely lehetővé teszi a kutatási eredmények szélesebb körben való megismertetését.
A forráskiadó munkánk egyik alapvető célja, hogy megbízható szakmai alapot teremtsünk a kelet-európai összehasonlító néptánckutatás számára, amelyben a magyar kutatásnak kezdettől fogva kezdeményező szerepe van.
Kapcsolatrendszer
A magyar néptánckutatás számára kezdettől fogva fontos volt a hazai és nemzetközi kutatóintézetekkel és szakmai szervezetekkel való együttműködés. A publikálás mellett ez adott lehetőséget.a legújabb eredmények kölcsönös megismertetésére, a szakma képviseletére.
A hazai partnerintézmények közül a Néptánc Osztálynak hárommal van írásban rögzített együttműködési megállapodása (Magyar Művelődési Intézet Szakmai Háza, ELTE Folklore Tanszéke, Magyar Táncművészeti Főiskola, előkészületben - Európai Folklore Intézet). A hazai szakmai szervezetekkel közül a következőkkel van tagság vagy tisztségviselés révén kialakult kapcsolatunk: Magyar Néprajzi Társaság, Magyar Tánctudományi Társaság, Magyar Szemiotikai Társaság, Magyar Filológiai Társaság, Magyar UNESCO Bizottság Kulturális Albizottsága.
A nemzetközi kapcsolataink alapját a kelet-európai partner-akadémiákkal kialakított kapcsolatok jelentik. Ezek kialakítása az 1960-as években kezdődött. Ma 11 akadémiai intézettel és 5 egyetemi tanszékkel van rendszeres kapcsolatunk Európa keleti felén. Ehhez járul még 4 nyugat-európai egyetemmel való rendszeres együttműködésünk. A felsoroltak körül a román, az örmény, a szlovák és az Orosz Tudományos Akadémia Volga vidéki fíliáljaival (udmurt, mari, mordvin, tatár, baskír) van írásban rögzített közös munkatervünk.
Az együttműködés alapvető területei:
1. fiatal etnológusok képzése, magyarországi ösztöndíjak és rendszeres 2 évenkénti nemzetközi szemináriumok rendezése révén, (Ez magyar kezdeményezés. Az első szeminárium Budapesten volt 1997-ben, a második Nagy-Britanniában a Surrey Egyetemen.)
2. új összehasonlító anyag közös gyűjtése az eddig föltáratlan kelet-európai területeken,
3. az összehasonlító tánckutatás módszereinek kidolgozása, alkalmazása.
Ennek következtében az elmúlt években számos (cca. 30) fiatal és idős, tapasztalt tánckutató járt nálunk egy éves vagy 3 hónapos ösztöndíjjal valamint 2 hetes tapasztalatcsere céljából. Az intézetünkben megfordult külföldi kutatók számát növelik a Magyarországon rendezett nemzetközi konferenciák résztvevői. Jó példa erre az ICTM Etnokoreológiai Kutatócsoportjának 16. Szimpóziuma Budapesten 1990-ben, a rokonnépek tánchagyomá-nyával foglalkozó szegedi tanácskozás 1995-ben, a fiatal etnokoreológusok 1. nemzetközi szemináriuma Budapesten 1996-ban, s az ICTM Revival munkacsoportjának szekszárdi találkozója 1999-ben.
A nemzetközi szakmai szervezetek közül a Hagyományos Zene Nemzetközi Tanácsával (ICTM), és a Laban Kinetográfia Nemzetközi Tanácsával (ICKL) van a legközvetlenebb kapcsolatunk. Ezek szakmai tanácskozásaira járunk rendszeresen. Az itt folyó elméleti kutatómunkában, s közös kiadványokban való részvétel jelentős szakmai előnyt jelent számunkra.
Kutatásfinanszírozás
A néptánckutatás anyagi hátterét korábban az évi költségvetés fedezte. A váltás az 1980-as években történt, amikor a pályázati rendszerre való fokozatos áttéréssel a kutatásfinanszírozás rendszere teljesen megváltozott. Azóta a Néptánc Osztály az intézet költségvetéséből rendszeresen átlag 2,5 millió forinttal részesedik. Ez a pénz a munkatársak bérét, s a működéshez szükséges rezsiköltséget fedezi, ami nagyon fontos az Osztály létbiztonságának fönntartásához. Azonban a néptánckutatás eléggé költséges munkáját ma már csaknem kizárólag pályázati pénzekből tudjuk fedezni. Az utóbbi 10 évben nagyon fontos volt számunkra az OKTK és az OTKA rendszeres támogatása. Jelenlegi, négyéves periódusra szóló OTKA témánk: “Számítógéppel segített néptánc morfológia”. A közelmúltban beadott UNESCO pályázatunk, a közeljövőben elkészítendő K plusz F pályázat és ennek folytatásaként tervezett Európai Bizottsági pályázat jelentősen segíthetné alapvető terveink megvalósulását.