|
A Zenetudományi Intézet vezetése az újabb átszervezéssel kapcsolatban teljes mértékben egyetért az MTA Zenetudományi Bizottság ez ügyben kiadott állásfoglalásával: A magyar zenetudományi kutatás intézményes kezdetei, Bartók Béla és Kodály Zoltán úttörő és nemzetközi jelentőségű népzene-rendszerezői tevékenysége révén, a Magyar Tudományos Akadémiához kötődnek. A Magyar Tudományos Akadémia alapította azt a két műhelyt – a Népzenekutató Csoportot és a Bartók Archívumot –, amelyből később az MTA Zenetudományi Intézete létrejött. A jelenleg a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézetében őrzött és gondozott, a nemzeti kulturális örökség részét képező nagy zenei gyűjtemények – a Bartók Archívum, a Népzenei és Néptánc Archívum, a 20–21. Századi Magyar Zenei Archívum és a Zenetörténeti Múzeum – a Magyar Tudományos Akadémia tulajdonában állnak, és ezeknek a kivételes értékű gyűjteményeknek méltó őrzőhelye a szintén MTA tulajdonú Erdődy-Hatvany palota. A Zenetudományi Intézetnek az Eötvös Loránd Tudományegyetemhez való csatolása minden ésszerű elgondolásnak ellentmond, és semmiféle történeti vagy praktikus érv nem szól mellette. Az MTA Zenetudományi Bizottsága üdvözli az MTA Elnöksége 2025. június 24-i állásfoglalását, amely szerint az MTA a megfelelő működési költségek és bérek biztosítása esetén kész átvenni a HUN-REN-ről leválasztott négy kutatóközpontot, a hazai nemzeti kutatások letéteményeseit: ezen intézmények, köztük a Zenetudományi Intézet finanszírozásának azonnali rendezése és hosszútávú biztosítása, a nyugodt munkakörülmények megteremtése nemcsak a magyar tudományosság, de a nemzet érdeke. A Zenetudományi Intézet gyűjteményeinek működtetését, kutatási eredményeinek a nemzeti kultúrába való szerves beépülését és kiemelkedő nemzetközi elismertségének fenntartását csak a Magyar Tudományos Akadémia biztosíthatja.
|
Liszt Ferenc zenei életműve mintegy 700, egy vagy több változatban fennmaradt kompozíciót számlál. A teljes életmű kritikai kiadására eddig két kísérlet történt. Az első avagy „régi” összkiadás Carl Alexander szász-weimar-eisenachi nagyherceg kezdeményezésére indult meg 1907-ben. A nívós, felerészben Liszt-tanítványokból álló közreadó gárda és a zenei összkiadásokban nagy tapasztalattal rendelkező lipcsei kiadó, a Breitkopf & Härtel együttműködésében 1936-ig az életmű egyharmada vált hozzáférhetővé igényes kiadásban. A kényszerűen abbamaradt munka 1970-ben indult újra, a modern kritikai kiadásoktól elvárt elvek alapján.
Az Új Liszt Összkiadás 1970-től Gárdonyi Zoltán és Szelényi István, 1973-tól Sulyok Imre és Mező Imre, 2009-től Kaczmarczyk Adrienne vezetésével folyt az Editio Musica Budapest Zeneműkiadónál. 2021-ig a mintegy 350 kompozícióból álló szólózongora-életmű túlnyomó része, többek közt számos, kéziratból előkerült, addig ismeretlen kompozíció látott napvilágot. A kutatási és közreadási feladatokat a Nemzeti Kulturális Tanács támogatásának köszönhetően 2021. szeptember 1. óta a BTK Zenetudományi Intézet Magyar Zenetörténeti Osztályán megalakult Liszt kutatócsoport végzi. A Kaczmarczyk Adrienne vezetésével működő kutatócsoport amellett, hogy befejezi a szólózongoraművek két sorozatát, a következő tíz év során elkészíti a zongorára és zenekarra írt művek, valamint a kétzongorás kompozíciók kritikai kiadását.
Liszt kétzongorás művei közül a sorozat 1. kötetében két kompozíció jelent meg. A Grand duo Liszt egyetlen olyan műve, amely eleve erre a hangszerösszeállításra íródott. A 23 éves zeneszerző három Mendelssohn-zongoradarabra alapozta művét, amelyeket a Dalok szöveg nélkül 1832-ben kiadott 1. füzetéből választott ki. Noha a duót Liszt és Chopin 1834. december 25-én bemutatta Párizsban, Liszt a kedvező fogadtatás ellenére sem publikálta szerzeményét. A ránk maradt autográf munkakézirat, a kompozíció helyenként hiányos, kidolgozatlan második fele számos szövegkritikai kérdést vet fel (ld. pl. a kötet 48. oldalát). A kötetben kiadott másik kompozíció Schubert ún. Wanderer-fantáziája, amelyet Liszt 1851-ben zongorára és zenekarra, majd legkésőbb 1855-ig két zongorára írt át. Az eredeti Schubert-művet ő ismertette meg még a bécsi koncertlátogatókkal is az 1840-es évek második felében. Lisztet nemcsak a fantázia szépsége ragadta meg; a Schubert-mű mintául szolgált saját kompozíciós módszeréhez, a weimari alkotókorszakában (1848–1860) kidolgozott és emblematikussá vált ún. egybekomponált ciklikus formához.
A két kompozíciót Sas Ágnes adta közre, a keletkezés- és bemutatástörténetet feldolgozó előszót Kaczmarczyk Adrienne írta, a kritikai jegyzeteket a két szerző közösen jegyzi. A három nyelvű kötet az Editio Musica Budapest Zeneműkiadó gondozásában jelent meg.
