|
A magyar zenetudományi kutatás intézményes kezdetei, Bartók Béla és Kodály Zoltán úttörő és nemzetközi jelentőségű népzene-rendszerezői tevékenysége révén, a Magyar Tudományos Akadémiához kötődnek. A Magyar Tudományos Akadémia alapította azt a két műhelyt – a Népzenekutató Csoportot és a Bartók Archívumot –, amelyből később az MTA Zenetudományi Intézete létrejött. A jelenleg a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézetében őrzött és gondozott, a nemzeti kulturális örökség részét képező nagy zenei gyűjtemények – a Bartók Archívum, a Népzenei és Néptánc Archívum, a 20–21. Századi Magyar Zenei Archívum és a Zenetörténeti Múzeum – a Magyar Tudományos Akadémia tulajdonában állnak, és ezeknek a kivételes értékű gyűjteményeknek méltó őrzőhelye a szintén MTA tulajdonú Erdődy-Hatvany palota. A Zenetudományi Intézetnek az Eötvös Loránd Tudományegyetemhez való csatolása minden ésszerű elgondolásnak ellentmond, és semmiféle történeti vagy praktikus érv nem szól mellette. Az MTA Zenetudományi Bizottsága üdvözli az MTA Elnöksége 2025. június 24-i állásfoglalását, amely szerint az MTA a megfelelő működési költségek és bérek biztosítása esetén kész átvenni a HUN-REN-ről leválasztott négy kutatóközpontot, a hazai nemzeti kutatások letéteményeseit: ezen intézmények, köztük a Zenetudományi Intézet finanszírozásának azonnali rendezése és hosszútávú biztosítása, a nyugodt munkakörülmények megteremtése nemcsak a magyar tudományosság, de a nemzet érdeke. A Zenetudományi Intézet gyűjteményeinek működtetését, kutatási eredményeinek a nemzeti kultúrába való szerves beépülését és kiemelkedő nemzetközi elismertségének fenntartását csak a Magyar Tudományos Akadémia biztosíthatja. |
Hírek, események |
|
|
|
Kusz Veronika: A Mozart-andantétól a rostélyosig: A Dohnányi-interjúk néhány tanulságáról
Bartók terem, 2016. szeptember 8. csütörtök, 10 óra |
Az előadás azokba a Dohnányi-interjúkba nyújt betekintést, amelyek a Dohnányi válogatott írásai és nyilatkozatai címmel készülő kötet munkálatai alatt bukkantak fel. Ennek során többek között olyan általános kérdésekre keresünk választ, mint hogy miképp változott Dohnányi nyilatkozatainak stílusa pályájának hat évtizede során, hogyan vélekedett kortársairól, s hogyan ítélte meg saját zongoraművészi tevékenységét és zeneszerzői stílusát, illetve milyen elgondolások vezérelték rádiós és filharmóniai vezetői tevékenységét. Emellett arról is szó esik majd, hogyan memorizált partitúrákat első olvasásra, miért nem kell gyakorolnia bizonyos hangversenyeire, miért gondolta, hogy a rádiófelvétel oly nagyon különbözik a lemeztől, miért látta úgy, hogy az európai kultúra „kiélte magát”, és miért hasonlította nevét egy újságíró a rostélyoséhoz.
