|
A magyar zenetudományi kutatás intézményes kezdetei, Bartók Béla és Kodály Zoltán úttörő és nemzetközi jelentőségű népzene-rendszerezői tevékenysége révén, a Magyar Tudományos Akadémiához kötődnek. A Magyar Tudományos Akadémia alapította azt a két műhelyt – a Népzenekutató Csoportot és a Bartók Archívumot –, amelyből később az MTA Zenetudományi Intézete létrejött. A jelenleg a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézetében őrzött és gondozott, a nemzeti kulturális örökség részét képező nagy zenei gyűjtemények – a Bartók Archívum, a Népzenei és Néptánc Archívum, a 20–21. Századi Magyar Zenei Archívum és a Zenetörténeti Múzeum – a Magyar Tudományos Akadémia tulajdonában állnak, és ezeknek a kivételes értékű gyűjteményeknek méltó őrzőhelye a szintén MTA tulajdonú Erdődy-Hatvany palota. A Zenetudományi Intézetnek az Eötvös Loránd Tudományegyetemhez való csatolása minden ésszerű elgondolásnak ellentmond, és semmiféle történeti vagy praktikus érv nem szól mellette. Az MTA Zenetudományi Bizottsága üdvözli az MTA Elnöksége 2025. június 24-i állásfoglalását, amely szerint az MTA a megfelelő működési költségek és bérek biztosítása esetén kész átvenni a HUN-REN-ről leválasztott négy kutatóközpontot, a hazai nemzeti kutatások letéteményeseit: ezen intézmények, köztük a Zenetudományi Intézet finanszírozásának azonnali rendezése és hosszútávú biztosítása, a nyugodt munkakörülmények megteremtése nemcsak a magyar tudományosság, de a nemzet érdeke. A Zenetudományi Intézet gyűjteményeinek működtetését, kutatási eredményeinek a nemzeti kultúrába való szerves beépülését és kiemelkedő nemzetközi elismertségének fenntartását csak a Magyar Tudományos Akadémia biztosíthatja. |
Hírek, események |
|
|
|
Hovánszki Mária: A magyar nyelvű műdalirodalom kibontakozása a 18. század végén a „Magyar Hárfás” munkásságának tükrében Bartók terem, 2017. január 26. csütörtök, 10 óra |
A magyar nyelvű műdalirodalmat a fennálló társadalmi és művelődéstörténeti viszonyok miatt hazánkban a 18. század végén a zeneileg is képzett literátor réteg honosította meg. Ez többek között, illetve mindenekelőtt Verseghy Ferencet jelentette, akit a kortársak csak „Magyar Hárfásként” emlegettek. Verseghy kiváló zenész is volt (emellett költő-író, grammatikus, „a' szép mesterségeknek és a' filozofiának doctora”), aki szívügyének tartotta a helyes, zenei mértéknek is megfelelő prozódia kialakítását, hogy a szebbik nem az érzékeny dalokat helyes metrummal énekelhesse.
Verseghy kéziratai számtalan kottát és zenei utalást tartalmaznak (ezek még nem álltak Major Ervin rendelkezésére, aki legutóbb, közel száz éve foglalkozott Verseghy zenei munkásságával), melyek a költő esztétikai elméletével kontextualizálva több irányból is felfedik a magyar nyelvű műdalirodalom kibontakozását. Az előadásban mindezt eddig feltáratlan, primer forrásokon keresztül mutatom be.
