A magyar zenetudományi kutatás intézményes kezdetei, Bartók Béla és Kodály Zoltán úttörő és nemzetközi jelentőségű népzene-rendszerezői tevékenysége révén, a Magyar Tudományos Akadémiához kötődnek. A Magyar Tudományos Akadémia alapította azt a két műhelyt – a Népzenekutató Csoportot és a Bartók Archívumot –, amelyből később az MTA Zenetudományi Intézete létrejött. A jelenleg a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézetében őrzött és gondozott, a nemzeti kulturális örökség részét képező nagy zenei gyűjtemények – a Bartók Archívum, a Népzenei és Néptánc Archívum, a 20–21. Századi Magyar Zenei Archívum és a Zenetörténeti Múzeum – a Magyar Tudományos Akadémia tulajdonában állnak, és ezeknek a kivételes értékű gyűjteményeknek méltó őrzőhelye a szintén MTA tulajdonú Erdődy-Hatvany palota. A Zenetudományi Intézetnek az Eötvös Loránd Tudományegyetemhez való csatolása minden ésszerű elgondolásnak ellentmond, és semmiféle történeti vagy praktikus érv nem szól mellette. Az MTA Zenetudományi Bizottsága üdvözli az MTA Elnöksége 2025. június 24-i állásfoglalását, amely szerint az MTA a megfelelő működési költségek és bérek biztosítása esetén kész átvenni a HUN-REN-ről leválasztott négy kutatóközpontot, a hazai nemzeti kutatások letéteményeseit: ezen intézmények, köztük a Zenetudományi Intézet finanszírozásának azonnali rendezése és hosszútávú biztosítása, a nyugodt munkakörülmények megteremtése nemcsak a magyar tudományosság, de a nemzet érdeke. A Zenetudományi Intézet gyűjteményeinek működtetését, kutatási eredményeinek a nemzeti kultúrába való szerves beépülését és kiemelkedő nemzetközi elismertségének fenntartását csak a Magyar Tudományos Akadémia biztosíthatja. |
Magyarország zenetörténete a 19. században – kutatástörténeti konferencia
|
Magyarország zenetörténete a 19. században. A BTK Zenetudományi Intézet Magyar Zenetörténeti Osztályának kutatástörténeti konferenciája id. Ábrányi Kornél születésének 200. évfordulója alkalmából Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Ötpacsirta Szalon, 2022. december 19. hétfő 10:00–17:30 Budapest VIII. kerület, Ötpacsirta utca 4. |
A BTK Zenetudományi Intézet Magyar Zenetörténeti Osztálya egynapos évfordulós emlékülést szervez id. Ábrányi Kornél, Legánÿ Dezső és Németh Amadé tiszteletére.
Az emléknap személyesen és online részvétellel is látogatható.
A konferencia meghívója és részletes programja letölthető az alábbi linkekre kattintva:
A konferenciát a BTK Zenetudományi Intézet interneten keresztül Zoom-alkalmazással élőben is közvetíti, valamint a későbbiekben a Magyar Zenetörténeti Osztály honlapján is elérhetővé teszi. A valós idejű közvetítéshez a Zoom-alkalmazásban az alábbi adatokkal tud csatlakozni:A konferenciát a BTK Zenetudományi Intézet interneten keresztül Zoom-alkalmazással élőben is közvetíti, valamint a későbbiekben a Magyar Zenetörténeti Osztály honlapján is elérhetővé teszi. A valós idejű közvetítéshez a Zoom-alkalmazásban az alábbi adatokkal tud csatlakozni:
Meeting ID: 872 6899 5779 Passcode: 775192
A feneketlen kút – A Bartók Archívum munkája és jelentősége
Bartók Béla hagyatékának precíz feldolgozásával nemcsak a géniusznak, de a saját önbecsülésének is tartozik a nemzet. Mi mindenre terjed ki ez a bonyolult filológiai munka, kik végzik és hogyan, és mit láthat ebből a közönség?
Forrás: magyarnarancs.hu
Kodály Zoltán és a magyar tehetség – Dalos Anna előadása Kecskeméten
December 1-jén Kodály Zoltán és a magyar tehetség címmel tartott előadást Kecskeméten, a Katona József Könyvtárban Dalos Anna zenetörténész, a BTK Zenetudományi Intézete 20-21. Századi Magyar Zenei Archívumának vezetője. Az előadás egy három részes zenetörténeti sorozat első alkalma volt, amelyet a megyei könyvtár és a Magyar Kodály Társaság kecskeméti tagcsoportja közösen szervezett a zeneszerző születésének 140. évfordulója tiszteletére.
A rendezvényről a hiros.hu beszámolója itt olvasható.
Forrás: abtk.hu
Tallián Tibor: Kodály és a zenetörténet – Székfoglaló előadás
|
Tallián Tibor: Kodály és a zenetörténet – Székfoglaló előadás MTA Székház Felolvasóterem, 2022. december 12., 11:00 1051 Budapest, Széchenyi István tér 9. |
A Magyar Tudományos Akadémia Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya tisztelettel meghívja Önt Tallián Tibor, az MTA rendes tagja „Kodály és a zenetörténet” címmel tartandó székfoglaló előadására.
Bővebb információk az MTA honlapján érhetők el.
A meghívó letölthető ezen a linken.
Erdélyi-Molnár Klára előadása Újvidéken
2022. november 26-án Újvidéken került sor a vajdasági szlovák muzikológusok és muzsikusok rendes évi konferenciájára, 18. Konferencia muzikológov a hudobných odborníkov – Slovenská hudba vo Vojvodine 2022 – Zbierky slovenských ľudových piesní na Dolnej zemi – komparácia címmel, szlovákiai, romániai, bulgáriai, horvátországi és szerbiai kollégák részvételével.