A magyar zenetudományi kutatás intézményes kezdetei, Bartók Béla és Kodály Zoltán úttörő és nemzetközi jelentőségű népzene-rendszerezői tevékenysége révén, a Magyar Tudományos Akadémiához kötődnek. A Magyar Tudományos Akadémia alapította azt a két műhelyt – a Népzenekutató Csoportot és a Bartók Archívumot –, amelyből később az MTA Zenetudományi Intézete létrejött. A jelenleg a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézetében őrzött és gondozott, a nemzeti kulturális örökség részét képező nagy zenei gyűjtemények – a Bartók Archívum, a Népzenei és Néptánc Archívum, a 20–21. Századi Magyar Zenei Archívum és a Zenetörténeti Múzeum – a Magyar Tudományos Akadémia tulajdonában állnak, és ezeknek a kivételes értékű gyűjteményeknek méltó őrzőhelye a szintén MTA tulajdonú Erdődy-Hatvany palota. A Zenetudományi Intézetnek az Eötvös Loránd Tudományegyetemhez való csatolása minden ésszerű elgondolásnak ellentmond, és semmiféle történeti vagy praktikus érv nem szól mellette. Az MTA Zenetudományi Bizottsága üdvözli az MTA Elnöksége 2025. június 24-i állásfoglalását, amely szerint az MTA a megfelelő működési költségek és bérek biztosítása esetén kész átvenni a HUN-REN-ről leválasztott négy kutatóközpontot, a hazai nemzeti kutatások letéteményeseit: ezen intézmények, köztük a Zenetudományi Intézet finanszírozásának azonnali rendezése és hosszútávú biztosítása, a nyugodt munkakörülmények megteremtése nemcsak a magyar tudományosság, de a nemzet érdeke. A Zenetudományi Intézet gyűjteményeinek működtetését, kutatási eredményeinek a nemzeti kultúrába való szerves beépülését és kiemelkedő nemzetközi elismertségének fenntartását csak a Magyar Tudományos Akadémia biztosíthatja. |
November 20-án vetíti az M5 a Penna magazin 8. részét
A Penna – az élő bölcsészet magazinja nyolcadik adását 2022. november 20-án, vasárnap délután 15 óra 13 perces kezdettel vetíti az M5 televíziós csatorna.
Hogyan élhettek az első földművelők a Dunántúlon? Miként kutathatók a népmesék? Milyen új eredményei vannak a mohácsi csata kutatásának? Mit gyűjt a Magyar Filozófiai Archívum? Az epizódban többek között ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Aranybulla 800 a Magyar Tudomány Ünnepén
2022, az Aranybulla kiadásának 800. évfordulója számos konferenciát hívott életre, ezek közé tartozott a Bölcsészettudományi Kutatóközpont intézetei részvételével a Magyar Tudományos Akadémián, a Magyar Tudomány Ünnepe sorozat keretében megtartott Aranybulla 800 konferencia is.
A tanácskozás középpontjában nem az Aranybulla, azaz a kiadásához vezető út, a szöveg elemzése állt, hanem az a szellemi és építészeti környezet, amelyben a törvény megszületett, valamint az a hatás, amelyet évszázadok alatt kifejtett. Az előadások jól szemléltették az egyes intézetekben folyó kutatások összetartozását, továbbá a bölcsészettudományok mellett a természettudományok és az informatika kínálta lehetőségeket is felhasználták.
Kim Katalin, a BTK Zenetudományi Intézet tudományos főmunkatársa, az intézet igazgatóhelyettese „Díszmű” Ferenc József és Erzsébet 1857-es nemzeti színházi látogatása alkalmából. Erkel Ferenc – Franz Doppler – Karl Doppler: Erzsébet című előadása az opera komponálásának és bemutatójának körülményeit, fogadtatását és elfeledését, és mindezek hátterét mutatta be. Ferenc József 1857-es országjárásának látványos előkészületei közül kiemelkedik az a zárt körű pesti nemzeti színházi előadás, amelyen a társulat három zeneszerzőjének ez alkalomra komponált operáját, az Erzsébetet mutatták be. Az igazgató, gróf Ráday Gedeon meglehetősen későn döntötte el az alkalmi üdvözlő zenemű megíratását, innen ered a darab többszerzősége. Az Erzsébet lelkes fogadtatásának ugyanakkor politikai felhangja is volt.
További részletek és videó az eseményről a BTK honlapján!
Somfai László kutató professor emeritus címet vehetett át
2022. november 10-én az ELKH Természettudományi Kutatóközpont konferenciatermében átadták az ELKH 2022. évi tudományos díjait. Somfai László a BTK Zenetudományi Intézet munkatársa kutató professor emeritus címet vehetett át.
Somfai László Széchenyi-díjas zenetörténész, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professor emeritusa. A hazai muzikológia és a szakmai képzés területén évtizedek óta meghatározó személyiség. A Haydn-kutatás és a zenei forráskutatás terén elért eredményei révén a nemzetközi zenetudomány legjelentősebb élő alakjai közé tartozik. Bartók Béla zenei hagyatékának nemzetközileg is elismert szaktekintélye. 1972-től több mint három évtizeden át vezette a Bartók Archívumot, munkájával jelentősen hozzájárult a 2016 óta folyamatosan megjelenő Bartók-összkiadás előkészítéséhez. A salzburgi Mozart-kutató Intézet és a kölni Joseph Haydn Intézet tagja. 1997 és 2002 között a Nemzetközi Zenetudományi Társaság, valamint a Magyar Zenetudományi és Zenekritikai Társaság elnöke volt. Az Amerikai Tudományos és Művészeti Akadémia külföldi tagja, illetve a Brit Akadémia levelező tagja. Tudományos munkáját számos díjjal és kitüntetéssel, többek között Széchenyi-díjjal, a Magyar Érdemrend középkeresztjével, Erkel Ferenc-díjjal és Akadémiai Díjjal ismerték el.
A további díjazottakról a BTK honlapján olvashatnak!
Lajtha László írásai I–II. – Könyvbemutató
|
Lajtha László írásai I-II. (Közreadja: Berlász Melinda. A közreadó munkatársai: Biró Viola, Ozsvárt Viktória. Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézete - Rózsavölgyi és Társa kiadó, 2021.) – Könyvbemutató Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézete, VIII. emeleti Tárgyalóterem, 2022. november 24., 14:00 1097 Budapest, Tóth Kálmán utca 4. |
Házigazdaként bevezetőt mond és a rendezvényt levezeti:
Balogh Balázs, a BTK főigazgatója.
A kötetet bemutatja: Riskó Kata, BTK Zenetudományi Intézet népzenekutatója, tudományos munkatársa.
Lajtha László A magyar siratókról című előadásának keletkezéstörténetét ismerteti: Berlász Melinda, a BTK Zenetudományi Intézete ny. főmunkatársa, a kötet közreadója.
Lajtha László A magyar siratókról című előadásából felolvas: Lipták Dániel, a Zenetudományi Intézet népzenekutatója, tudományos segédmunkatársa
Válogatás Lajtha László széki gyűjtéséből – előadják:
Sőregi Anna (ének), Lipták Dániel (hegedű), Árendás Péter (kontra) és Tímár Márton (nagybőgő).
Zárszó: Balogh Balázs, a BTK főigazgatója.
A könyvbemutatója meghívója itt érhető el.
Elżbieta Witkowska-Zaremba (Varsó) előadása a „Lendület” Digitális Zenei Fragmentológia Kutatócsoport online fórumán
A „Lendület” Digitális Zenei Fragmentológia Kutatócsoport részvételével, a kutatócsoport cseh és szlovák társprojektjeivel együttműködve 2020-ban alakult Early Music in Central Europe: Local Elements – Transregional Connections – International Research nemzetközi online fórum következő eseményére kerül sor 2022. november 16-án 17.00 órakor. Az előadó ezúttal Elżbieta Witkowska-Zaremba, a Lengyel Tudományos Akadémia Művészeti Intézete zenetudományi részlegének nyugalmazott igazgatója, a középkori zeneelmélet egyik legkiválóbb kutatója. Az előadás a ZOOM rendszerén keresztül követhető, mely előzetes regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a meghívóban megadott linken lehet november 14-én 17.00 óráig.
A meghívó itt érhető el.