|
A magyar zenetudományi kutatás intézményes kezdetei, Bartók Béla és Kodály Zoltán úttörő és nemzetközi jelentőségű népzene-rendszerezői tevékenysége révén, a Magyar Tudományos Akadémiához kötődnek. A Magyar Tudományos Akadémia alapította azt a két műhelyt – a Népzenekutató Csoportot és a Bartók Archívumot –, amelyből később az MTA Zenetudományi Intézete létrejött. A jelenleg a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézetében őrzött és gondozott, a nemzeti kulturális örökség részét képező nagy zenei gyűjtemények – a Bartók Archívum, a Népzenei és Néptánc Archívum, a 20–21. Századi Magyar Zenei Archívum és a Zenetörténeti Múzeum – a Magyar Tudományos Akadémia tulajdonában állnak, és ezeknek a kivételes értékű gyűjteményeknek méltó őrzőhelye a szintén MTA tulajdonú Erdődy-Hatvany palota. A Zenetudományi Intézetnek az Eötvös Loránd Tudományegyetemhez való csatolása minden ésszerű elgondolásnak ellentmond, és semmiféle történeti vagy praktikus érv nem szól mellette. Az MTA Zenetudományi Bizottsága üdvözli az MTA Elnöksége 2025. június 24-i állásfoglalását, amely szerint az MTA a megfelelő működési költségek és bérek biztosítása esetén kész átvenni a HUN-REN-ről leválasztott négy kutatóközpontot, a hazai nemzeti kutatások letéteményeseit: ezen intézmények, köztük a Zenetudományi Intézet finanszírozásának azonnali rendezése és hosszútávú biztosítása, a nyugodt munkakörülmények megteremtése nemcsak a magyar tudományosság, de a nemzet érdeke. A Zenetudományi Intézet gyűjteményeinek működtetését, kutatási eredményeinek a nemzeti kultúrába való szerves beépülését és kiemelkedő nemzetközi elismertségének fenntartását csak a Magyar Tudományos Akadémia biztosíthatja. |
Hírek, események |
|
|
|
Agócs Gergely: Magyar népdaltípusok változatai a nogaj zenefolklórban Bartók terem, 2017. szeptember 28. csütörtök, 10 óra |
Kodály Zoltán A magyar népzene című művében (1937) a magyar népdalok rokonságát egyértelműen a nagy eurázsiai füves pusztán, illetve az azt övező területek ugor és türk népeinek népzenéjében állapítja meg: [A magyar népzene] „ugor és török elemeit elválasztani ma még nem tudjuk. Arra majd akkor kerül a sor, ha a szóban forgó népek zenéjét nem néhány véletlenül felmerült, dilettáns kézzel lejegyzett adatból, hanem rendszeres, beható, helyszíni kutatások alapján ismerjük.”
Ezek a sorok indítottak el engem is a különféle türk és finnugor népek szállásterületeire, hogy a Kodály által vázolt feladatok elvégzésén, illetve a tudományosan megalapozott összehasonlító vizsgálatok kidolgozásán munkálkodjak. Az Orosz Föderáció észak-kaukázusi térségébe – a Kabard-Balkár és a Karacsáj-Cserkesz köztársaság, valamint Dagesztán területére – más népzenekutató és folklorista kollégák bevonásával 1999-től kezdődően eddig négy hosszabb gyűjtőutat szerveztem. A karacsájok, balkárok, nogajok és kumukok falvaiban végzett terepmunkám során sok-sok nyilvánvaló, nem egyszer gyakorlatilag a magyar anyaggal dallamazonosságot mutató népzenei párhuzam tárult elém. E párhuzamok legmagasabb arányát a nogajok zenefolklórjában sikerült megállapítani.
