Hírek, események |
|
2026. május 28. és 30. között nagyszabású nemzetközi tudományos összejövetelnek adott otthont a római Nepomucenum, a csehországi kispapok Nepomuki Szent Jánosról elnevezett pápai kollégiuma, a Pontificio Collegio Nepomuceno. Az Archbishop Jan of Jenštejn: Politics, Liturgy, Devotion and Art around 1400 címmel meghirdetett konferencia társszervezői a Cseh Tudományos Akadémia Történeti és Filozófiai Intézetei, a római Cseh Történeti Intézet (Istituto Storico Ceco di Roma), az ostravai egyetem (Ostravská Univerzita) és a Cseh Köztársaság Szentszéki Nagykövetsége voltak. A konferencia az 1379-től 1396-ig hivatalban lévő, sorrendben harmadik prágai érsek Johannes de Jenštejn (Jan z Jenštejna) személye, teológiai, filozófiai, irodalmi és zenei munkássága köré épült.
A szekciók sorrendje tudatosan felállított dramaturgiát követett: a Jenštejnt meghatározó általános történeti összefüggések, elsősorban a nagy nyugati egyházszakadás tárgyalásától (Joëlle Rollo-Koster, Christopher M. Bellitto) az 1350 utáni korszak teológiai és misztikus-spirituális gondolkodásának kérdései felé haladt (Pavlína Cermanová, Jakub Tichý, Dušan Coufal, Michael Van Dussen), hogy aztán ezekből kiindulva a művészet- és zenetörténet, a teológiai irodalom és a kéziratosság specifikus problémakörei felé forduljon. Az előadások csaknem kivétel nélkül Jenštejnnel foglalkoztak, szűkebbre vonva vagy szélesebbre nyitva az aktuális téma által meghatározott fókuszt. A szekciókat visszatérő elemek, valóságos tematikus vezérfonalak szőtték át. Némelyek tudományterületeken is átíveltek, tartalmi kohéziót teremtve a látszólag távoli diszciplínák között. Szinte mindegyik előadás érintette az úgynevezett Jenštejn-kódexet, mindenfajta Jenštejn-kutatás alapforrását, legyen szó irodalmi, művészettörténeti, teológiai, vagy éppen zenetörténeti irányú megközelítésről. A Vatikáni Apostoli Könyvtár Vat. lat. 1122 jelzetű, 1390 körül másolt kódexe igazi „Jenštejn-összkiadás”; tartalmazza az érsek saját írásait, köztük teológiai traktátusokat, orációgyűjteményeket, exemplumokat, szermókat és mirákulumokat. A kódexet ugyan nem Jenštejn másolta, de a szövegek válogatását és összeállítását gondosan felügyelte. Milada Studničková és Jan Dienstbier művészettörténészek a kézirat gazdag illuminációit elemezték, kiemelve Jenštejn saját, a miniátoroknak szánt bejegyzéseit. A kutatók szerint ezek olyan falfestményekre utalhattak, amelyeket maga az érsek rendelt meg, és amelyeket a kézirat illuminációiban is viszont akart látni. A Jenštejn-kódex szövegeiből indult ki a frissen kinevezett prágai érsek (és nem mellesleg képzett művészettörténész) Stanislav Přybil is, aki előadásában arra kereste a választ, mennyiben mutatható ki mélyebb spirituális kapcsolat Jenštejn teológiai programja és a korszak uralkodó közép-európai (elsősorban cseh) művészeti stílusa, az úgynevezett krásný styl (szép stílus) Madonna- és Pietà-ábrázolásai között. Ugyanezt a feltételezett kapcsolatot vizsgálta Michaela Ottová és Jan Klípa is, akik még határozottabban érveltek amellett, hogy az 1379-ben megválasztott Jenštejn közvetlenül is hatást gyakorolhatott a prágai Szent Vitus székesegyház műhelykörnyezetében 1380 után kibontakozó stílusirányzat konkrét megjelenésformáira.
A konferencia másik vezérfonala Mária látogatásának (Visitatio Beatae Mariae Virginis) ünnepe volt, amelynek bevezetését Jenštejn kezdeményezte VI. Orbán pápánál, s amelynek tiszteletére verses zsolozsmát is szerzett. Az ünnepet 1386-ban állandósították a prágai egyházmegye területén, a római egyház azonban csak 1389-ben fogadta be kalendáriumába. Annak ellenére, hogy az ünnep hivatalosan engedélyezett zsolozsmája végül nem a Jenštejn által írt Exsurgens autem Maria lett, hanem az angol rivális Adam of Easton bíboros Accedunt laudes virginis-e, a Jenštejn-féle offícium rendkívüli népszerűségre tett szert Közép-Európában. Az ünneppel és Jenštejn zsolozsmájával két előadás is foglalkozott: Rhianydd Hallas az offícium genealógiáját követte végig, azonosítva annak kompozíciós rétegeit, elkülönítve a korai, biztosan Jenštejnhez köthető rövid változatot a kidolgozott, Jenštejn asszisztense Mikuláš z Rakovníka (Nicolaus de Rakovnik) által kiegészített históriától. Czagány Zsuzsa az Exsurgens autem megjelenésformáit tekintette át a középkori Magyar Királyság különböző rítusterületeinek fennmaradt forrásaiban. Az utolsó nap zenetörténész-szekcióját Hana Vlhová-Wörner és David Merlin előadásai tették teljessé: előbbi a Jenštejnnek tulajdonított szekvenciák, utóbbi pedig a himnuszok példáján keresztül mutatta be a liturgikus egyszólamúságot érintő kompozíciós kedv késő középkori felvirágzását.
Czagány Zsuzsa
