| |
E virtuális
kiállítás Bartók jelentőségéből kíván valamit megragadni,
különös hangsúlyt fektetve a zeneszerző népzenetudományi
érdeklődésére. A legszükségesebb tájékoztató feliratokon túl a
középpontban álló képanyagot – fényképeket, zenei és
íráskézirat-oldalakat, valamint egyéb dokumentumokat – mindig
„forrás”-szövegek kommentálnak: Bartók saját leveleinek,
megnyilatkozásainak, tanulmányainak részletei, valamint
közvetlen ismerősei, kortársai róla írott gondolatai. A
kiállítás illusztrációs anyaga a Magyar Tudományos Akadémia
Zenetudományi Intézete Bartók Archívumának forrásanyagára
támaszkodik. A Bartók Archívum őrzi a zeneszerző örökösei által
tartós letétbe helyezett magyarországi hagyatékot. A budapesti
gyűjteményt a zeneszerző jelentős amerikai hagyatékának
nagyrészt kiváló minőségű másolatai egészítik ki.
Bevezetésképpen két külön oldalt szenteltünk
Bartók személyiségének: Változatok egy arcra és
Magánélet. Az előbbit visszaemlékezésekből vett idézetek
kísérik, míg a másodikon néhány különösen fontos
Bartók-levélrészlet olvasható. Ez utóbbiak életének különböző
szakaszaiban kiemelkedő szerepet játszó levelező partnereinek
íródtak; többek között a hegedűművésznő Geyer Stefinek, első
feleségének, Ziegler Mártának, majd második feleségének,
Pásztory Dittának. De megtalálható itt néhány családtagtól
származó különösen jellemzőnek tűnő emlék is, mint Bartók Péter
leírása egy közös kirándulásról. A Magánélettel
A
nyilvánosság előtt zajló élet áll szemben: Ezzel az oldallal
az volt a célunk, hogy fölvillantsuk Bartók szakmai pályájának
különböző oldalait és állomásait, megmutatva a koncertező
zongoraművészt, a fesztiválokra, konferenciákra járó tudós
művészt és a tanárt.
A hat hátralévő oldal Bartók munkájának több
jellegzetes sajátságát kívánja bemutatni. Habár mindegyiknek
középpontjában egy-egy jellegzetes „téma” áll egyúttal laza
kronológiát alkotva a teljes életműhöz adnak – metszetekben –
megközelítéseket. A Kettősségek, úgy tűnik, végigkísérték
pályáját – talán a korra is jellemzőnek mondhatók. A kettősség
ott van az „ideális” és „torz” szembeállításában, mely az
ugyancsak két-tételes, Geyer Stefinek szánt korai hegedűverseny
helyébe lépő op. 5-ös Két portréban (1908–1911) kap
paradigmatikus zenei megfogalmazást. Tétel-párok más Bartók
művekben is megjelennek, különösen azokban, melyek követik a
lassú és azt követő gyors szakaszból fölépülő rapszódia
szerkezetet. De hasonlóan kontrasztál egymással a Kékszakállú
herceg vára szimbolikus-lélektani drámai tragikuma és a
Fából faragott királyfi mesejátékos derűje. A kettősség
ugyanakkor ott húzódok a „népzene” és magas műzene, a
népdalfeldolgozás és az „eredeti” kompozíció között is. Sőt, még
Kelet és Nyugat ellentéte is – nem alaptalanul – eszünkbe
juthat. A népzenekutatás és a zenei modernizmus kettőssége –
Folklór és avantgárd címmel – külön oldal témája, melynek
kiindulópontjául egy igen figyelemreméltó Bartók-levélrészlet
szolgál, ahol a komponista szinte átmenet nélkül említi új
népdalfeldolgozásai mellett zenei ötleteit a korszak egyik
legmerészebb kompozíciójának számító Csodálatos mandarin
című pantomimjéhez.
„Valami ideális elképzelésű parasztzeneféle”
alatt Bartók alighanem azt értette, amit később Serge Moreux az
azóta elterjedt folklore imaginaire fogalommal írt le:
művei közül az 1923-ban komponált – Kodály Zoltán Psalmus
hungaricusával együtt Buda, Pest, Óbuda egyesítésének
50. évfordulójára íródott – Táncszvit képviseli
legnyilvánvalóbban ezt a „népies”, de nem konkrét népi
dallamokon alapuló stílust. A mű rendkívüli nemzetközi sikere
két évvel a budapesti bemutató után Prágában vette kezdetét. A
mű ottani fogadtatását (és Bartók akkorra megszilárdult
zeneszerzői rangját általában is) olasz, angol és német kritikák
– köztük Theodor Wiesengrund-Adornóé – kívánják érzékeltetni,
míg a kompozíció zenei és politikai jelentőségét a zeneszerző
saját nyilatkozatai világítják meg.
Ugyancsak egyetlen mű, az 1930-ban írott
Cantata profana áll A „legszemélyesebb hitvallás”
című oldal középpontjában. A Táncszvit fogadtatását
bemutató, megelőző laptól eltérően itt a hangsúly a töredékes
román népballada-szövegen alapuló kompozíció forrásaira esik:
Láthatók a szöveg változatait őrző téli napfordulós úgynevezett
kolinda-énekek első lejegyzései Bartók népzenei
gyűjtőfüzeteiből, az egyik dalnak a rendszerezéshez használt
tisztázati „támlap”-ja, valamint a zeneszerző kolindáknak
szentelt tudományos monográfiája, a Melodien der rumänischen
Colinde (1935). Ám a Cantata profanának csupán a
szövege merít közvetlenül a népi hagyományból, amint ezt Bartók
a komponálás után nem sokkal, 1931-ben a romános kompozícióiról
tájékozódó Octavian Beu számára levélben le is szögezte. Habár
Bartók mindig hangsúlyozta a kelet-európai népzene jelentőségét
komponálásában, nem tagadta, hogy van stílusbeli különbség
nyíltabban népzenei ihletésű és „elvontabb” művei
(vonósnégyesek, zongoraversenyek) között. Amikor a belga kutató
Denijs Dillével (évekkel később ő lett a budapesti Bartók
Archívum első vezetője) erről beszélgetett, az elvontabb
műfajokkal kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy azok „szigorúbb
foglalat”-a nem teszi lehetővé a népi dallam közvetlen
felhasználását. Az 5. kvartettről (1934) és a 2.
zongoraversenyről (1930–31) a zeneszerző maga írta zenei
elemzések, melyekből részletek láthatók az utolsó előtti
oldalon, éppen e művek intellektuális, konstruktív vonásaira
hívják fel a figyelmet. Kétségkívül ugyanez
a „Szigorúbb
foglalat” jellemzi a bázeli megrendelésre írott műveit, mint
a Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára (1936)
és a kétzongorás–ütőhangszeres Szonáta (1937).
A virtuális kiállítás utolsó oldala címében
Bartók egy 1937-es írását idézi: Népdalkutatás és
nacionalizmus. Bartók nemcsak a kettő összefonódását, hanem
annak veszélyeit is világosan látta. Életműve jelentős mértékben
éppen e zsákutca elkerüléséről szól. A „Faji tisztaság a
zenében” című kései angol nyelvű publikációjában már nyíltan és
a II. világháború idején felettébb aktuális politikai
jelentőséggel foglalt állást a népzenék keveredés –
„tisztátalanság”-a – mellett, mely egészségesebb és gazdagabb
népi zenekultúrát teremt, mint az elszigeteltségben élő,
„tiszta” néphagyomány.
Bartók Béla
Bartók Béla
élete és műve – ismét egyszer – különösen időszerűnek tűnik. Az
európai integráció korábban soha nem remélt mértékben látszik
megvalósulni. A 20. század első felében, amikor is két
„világ”-háború osztotta meg Európát, távolinak tűnhetett bármi
ilyesféle remény. És mégis, éppen Bartók kiapadhatatlan és
elfogulatlan érdeklődése (illetve, ahogy ő maga kifejezte:
szeretete) a különböző népek, szomszédnépek, etnikumok
parasztzenéje iránt ma is példaértékű.
A zeneszerző, zongoraművész és népzenekutató
Bartók 1881-ben született az akkor Magyarországhoz tartozó
Nagyszentmiklóson (ma
Sînnicolau Mare, Románia) és 1945-ben halt meg New Yorkban.
Gyermekkorát betegségek árnyékolták be. Apja, id. Bartók Béla
korai halála után édesanyja, Voit Paula egyedül fogott hozzá
nyolc éves fia és kisebbik leánya, Elza neveltetéséhez városról
városra vándorolva, míg végül Pozsonyban (ma Bratislava,
Szlovákia) megtelepedhettek, ahol Béla rendszeresebb zenei
tanulmányokat folytatott és befejezte gimnáziumi tanulmányait.
Az ugyancsak Pozsonyból származó, nálánál négy évvel idősebb
Dohnányi Ernő nyomdokaiba lépve a budapesti Királyi
Zeneakadémiára ment tanulni, ahol a Liszt-tanítvány Thomán
István zongora-, és Hans Koessler zeneszerzés-tanítványa lett
1899 és 1903 között. Noha kiemelkedő tehetsége mind
zongoraművészként, mind zeneszerzőként hamar megmutatkozott,
pályája mégsem indult könnyen. Első nagyszabású hazafias
kompozíciói (a hamarosan visszavont Kossuth szimfónia, a
zongorára, ill. zongorára és zenekarra írt Rapszódia, az 1.
zenekari szvit) megírását követően felfedezte a parasztzenét,
mely az addig ismert népies műzenénél eredetibbnek,
„hitelesebb”-nek és alkalmasabbnak is bizonyult egy új magyar
zenei nyelv megteremtéséhez. Ekkor rendszeres népzenegyűjtésbe
fogott, és ezzel párhuzamosan elkezdett népi zenén alapuló
modern (olykor egyenesen kísérleti jellegű) kompozíciókat írni
(Tizennégy bagatell, 1. kvartett). Egyéni stílusának
kialakulásában döntő szerepet játszott a válság, melyet Geyer
Stefi hegedűművésznő iránti reménytelen szerelme okozott.
1909-ben feleségül vette Ziegler Mártát, kitől első fia, ifjú
Béla (1911–1994) született. Több mint egy évtizeden át
fáradhatatlanul gyűjtött a „régi” Magyarország eldugott
falvaiban, a magyar mellett jelentős szlovák és román ajkú
területeken, ahol érdeklődése már igen hamar a „kisebbségek”
népzenéje felé fordult. Különösen izgatták a szerinte egzakt
tudományos módszereket igénylő, „természeti jelenség”-nek
tekintendő parasztmuzsika archaikus vonásai. Hazai
népzenegyűjtése mintegy 3500 román, 3000 szlovák és 2700 magyar,
valamint néhány szerb és bulgár dallamot ölel fel.
1906-tól szoros tudományos együttműködés alakult
ki közte és az ugyancsak zeneszerző és folklór-kutató Kodály
Zoltán (1882–1967) között. Az ősi zene iránti érdeklődés
Bartókot 1913-ban Algériába vezette arab népzene gyűjtésre,
később pedig, 1936-ban Törökországba is ellátogatott. A
népzenekutatói terepmunkával azonban már 1918-ban, az
Osztrák-Magyar birodalom szétesése, és Magyarország jelentős
területeinek az I. világháborút követő elvesztése előtt
lényegében fölhagyott. Addigra, különösen a Fából faragott
királyfi (1914–17) 1917-es és a Kékszakállú herceg vára
(1911) 1918-as sikeres bemutatásának köszönhetően nemzedéke és
általában a modern magyar zeneszerzés vezető komponistájának
ismerték el. Újabb zeneműveit a jelentős bécsi zeneműkiadó, az
Universal Edition ekkor kezdte kiadni, s végre megnyílt számára
a nemzetközi zongorista és zeneszerző pálya lehetősége.
Rendszeresen koncertezik ezután Párizsban, Londonban és Európa
más zenei központjaiban. Az 1920-as évek második felében az
Egyesült Államokban és a Szovjetunióban is nagyobb
koncertkörutat tett.
1923-ra esik válása első feleségétől. Fiatal
zongoraművész tanítványát, Pásztory Dittát veszi feleségül,
kitől a következő évben születik második fia, Péter.
Bartók zongoraművei, az Allegro barbaro
(1911), vagy a Szabadban (1926), valamint pedagógiai
céllal komponált sorozatai, a Gyermekeknek (1909–1910) és
a Mikrokosmos (1932–39) zongorára, illetve a Negyvennégy
duó két hegedűre (1931) jelentős helyet foglalnak el a 20.
századi zeneszerzés és korszerű zenei nevelés történetében; 1908
és 1939 között komponált hat vonósnégyese pedig a műfaj
történetében kiemelkedő eredményének számít. Több nagyszabású
zenekari műve, különösen az 1923-ban komponált Táncszvit
és a svájci karmester–mecénás Paul Sacher megrendelésére íródott
Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára (1936)
vált első előadásait követően mindjárt világhírűvé. Botrányos
kölni bemutatása ellenére (részben a miatt) is kiemelkedő
jelentőségű pantomimje, a Csodálatos mandarin (1918–19,
hangszerelés 1924, bemutató 1926). E művek kora két leghíresebb
zenei újítója, Arnold Schoenberg és Igor Stravinsky mellett
jelölték ki helyét. Cikkeinek, tanulmányainak és
dallamkiadványainak köszönhetően ugyanakkor a kelet-európai
népzene egyik legjelentősebb szaktekintélyének számított.
Ausztria német megszállását követően műveinek
kiadását a londoni Boosey and Hawkes cégre bízta, s
előkészületeket tett, hogy elhagyja a háborús Európát; 1940-ben
feleségével az Egyesült Államokba utazott. Koncertezés mellett
elsősorban egyetemeken talált a maga számára elfogadható munkát,
mindenekelőtt a Columbia Egyetemen, mely díszdoktorává avatta.
Amerikai emigrációjában igen hamar jelentkezett végzetes
betegsége, a leukémia. Még így is megírhatott néhány
mesterművet, a zenekari Concertót (az orosz származású
Koussevitzky karmester számára, 1943-ban), a szólóhegedű Sonatát
(Yehudi Menuhinnak, 1944-ben) és – lényegében – a feleségének
szánt Harmadik zongoraversenyt. Emellett legtöbb népzenei
gyűjteményét is kiadásra készítette elő, ám ezek már csak halála
után jelenhettek meg.
Impresszum
A kiállítás a
Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma
és a
Külügyminisztérium
támogatásával jött létre
Hálával tartozunk
Bartók Péternek
és
Vásárhelyi Gábornak
Szakmai terv:
Magyar Tudományos Akadémia
Zenetudományi Intézet
Bartók
Archívuma
Grafikai terv:
Magyar Tudományos Akadémia
Zenetudományi Intézet
Zenetörténeti Múzeum
Internetes változat:
Andocsek Kft.
A kiállítás a
Magyar Tudományos Akadémia
Zenetudományi Intézet
Bartók Archívumának
gyűjteményén alapul
|
|
