Címlap Első oldal Tartalomjegyzék Főoldal, bevezető English version

Copyright (c) MTA Zenetudományi Intézet Bartók Archívum, 2004-2005 

 

Kalauz a virtuális kiállításhoz

 

E virtuális kiállítás Bartók jelentőségéből kíván valamit megragadni, különös hangsúlyt fektetve a zeneszerző népzenetudományi érdeklődésére. A legszükségesebb tájékoztató feliratokon túl a középpontban álló képanyagot – fényképeket, zenei és íráskézirat-oldalakat, valamint egyéb dokumentumokat – mindig „forrás”-szövegek kommentálnak: Bartók saját leveleinek, megnyilatkozásainak, tanulmányainak részletei, valamint közvetlen ismerősei, kortársai róla írott gondolatai. A kiállítás illusztrációs anyaga a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézete Bartók Archívumának forrásanyagára támaszkodik. A Bartók Archívum őrzi a zeneszerző örökösei által tartós letétbe helyezett magyarországi hagyatékot. A budapesti gyűjteményt a zeneszerző jelentős amerikai hagyatékának nagyrészt kiváló minőségű másolatai egészítik ki.

   

            Bevezetésképpen két külön oldalt szenteltünk Bartók személyiségének: Változatok egy arcra és Magánélet. Az előbbit visszaemlékezésekből vett idézetek kísérik, míg a másodikon néhány különösen fontos Bartók-levélrészlet olvasható. Ez utóbbiak életének különböző szakaszaiban kiemelkedő szerepet játszó levelező partnereinek íródtak; többek között a hegedűművésznő Geyer Stefinek, első feleségének, Ziegler Mártának, majd második feleségének, Pásztory Dittának. De megtalálható itt néhány családtagtól származó különösen jellemzőnek tűnő emlék is, mint Bartók Péter leírása egy közös kirándulásról. A Magánélettel A nyilvánosság előtt zajló élet áll szemben: Ezzel az oldallal az volt a célunk, hogy fölvillantsuk Bartók szakmai pályájának különböző oldalait és állomásait, megmutatva a koncertező zongoraművészt, a fesztiválokra, konferenciákra járó tudós művészt és a tanárt.

    

            A hat hátralévő oldal Bartók munkájának több jellegzetes sajátságát kívánja bemutatni. Habár mindegyiknek középpontjában egy-egy jellegzetes „téma” áll egyúttal laza kronológiát alkotva a teljes életműhöz adnak – metszetekben – megközelítéseket. A Kettősségek, úgy tűnik, végigkísérték pályáját – talán a korra is jellemzőnek mondhatók. A kettősség ott van az „ideális” és „torz” szembeállításában, mely az ugyancsak két-tételes, Geyer Stefinek szánt korai hegedűverseny helyébe lépő op. 5-ös Két portréban (1908–1911) kap paradigmatikus zenei megfogalmazást. Tétel-párok más Bartók művekben is megjelennek, különösen azokban, melyek követik a lassú és azt követő gyors szakaszból fölépülő rapszódia szerkezetet. De hasonlóan kontrasztál egymással a Kékszakállú herceg vára szimbolikus-lélektani drámai tragikuma és a Fából faragott királyfi mesejátékos derűje. A kettősség ugyanakkor ott húzódok a „népzene” és magas műzene, a népdalfeldolgozás és az „eredeti” kompozíció között is. Sőt, még Kelet és Nyugat ellentéte is – nem alaptalanul – eszünkbe juthat. A népzenekutatás és a zenei modernizmus kettőssége – Folklór és avantgárd címmel – külön oldal témája, melynek kiindulópontjául egy igen figyelemreméltó Bartók-levélrészlet szolgál, ahol a komponista szinte átmenet nélkül említi új népdalfeldolgozásai mellett zenei ötleteit a korszak egyik legmerészebb kompozíciójának számító Csodálatos mandarin című pantomimjéhez.

    

            „Valami ideális elképzelésű parasztzeneféle” alatt Bartók alighanem azt értette, amit később Serge Moreux az azóta elterjedt folklore imaginaire fogalommal írt le: művei közül az 1923-ban komponált – Kodály Zoltán Psalmus hungaricusával együtt Buda, Pest, Óbuda egyesítésének 50. évfordulójára íródott – Táncszvit képviseli legnyilvánvalóbban ezt a „népies”, de nem konkrét népi dallamokon alapuló stílust. A mű rendkívüli nemzetközi sikere két évvel a budapesti bemutató után Prágában vette kezdetét. A mű ottani fogadtatását (és Bartók akkorra megszilárdult zeneszerzői rangját általában is) olasz, angol és német kritikák – köztük Theodor Wiesengrund-Adornóé – kívánják érzékeltetni, míg a kompozíció zenei és politikai jelentőségét a zeneszerző saját nyilatkozatai világítják meg.

    

            Ugyancsak egyetlen mű, az 1930-ban írott Cantata profana áll A „legszemélyesebb hitvallás” című oldal középpontjában. A Táncszvit fogadtatását bemutató, megelőző laptól eltérően itt a hangsúly a töredékes román népballada-szövegen alapuló kompozíció forrásaira esik: Láthatók a szöveg változatait őrző téli napfordulós úgynevezett kolinda-énekek első lejegyzései Bartók népzenei gyűjtőfüzeteiből, az egyik dalnak a rendszerezéshez használt tisztázati „támlap”-ja, valamint a zeneszerző kolindáknak szentelt tudományos monográfiája, a Melodien der rumänischen Colinde (1935). Ám a Cantata profanának csupán a szövege merít közvetlenül a népi hagyományból, amint ezt Bartók a komponálás után nem sokkal, 1931-ben a romános kompozícióiról tájékozódó Octavian Beu számára levélben le is szögezte. Habár Bartók mindig hangsúlyozta a kelet-európai népzene jelentőségét komponálásában, nem tagadta, hogy van stílusbeli különbség nyíltabban népzenei ihletésű és „elvontabb” művei (vonósnégyesek, zongoraversenyek) között. Amikor a belga kutató Denijs Dillével (évekkel később ő lett a budapesti Bartók Archívum első vezetője) erről beszélgetett, az elvontabb műfajokkal kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy azok „szigorúbb foglalat”-a nem teszi lehetővé a népi dallam közvetlen felhasználását. Az 5. kvartettről (1934) és a 2. zongoraversenyről (1930–31) a zeneszerző maga írta zenei elemzések, melyekből részletek láthatók az utolsó előtti oldalon, éppen e művek intellektuális, konstruktív vonásaira hívják fel a figyelmet. Kétségkívül ugyanez a „Szigorúbb foglalat” jellemzi a bázeli megrendelésre írott műveit, mint a Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára (1936) és a kétzongorás–ütőhangszeres Szonáta (1937).

    

            A virtuális kiállítás utolsó oldala címében Bartók egy 1937-es írását idézi: Népdalkutatás és nacionalizmus. Bartók nemcsak a kettő összefonódását, hanem annak veszélyeit is világosan látta. Életműve jelentős mértékben éppen e zsákutca elkerüléséről szól. A „Faji tisztaság a zenében” című kései angol nyelvű publikációjában már nyíltan és a II. világháború idején felettébb aktuális politikai jelentőséggel foglalt állást a népzenék keveredés – „tisztátalanság”-a – mellett, mely egészségesebb és gazdagabb népi zenekultúrát teremt, mint az elszigeteltségben élő, „tiszta” néphagyomány.

 

 

 

 

Bartók Béla

Bartók Béla élete és műve – ismét egyszer – különösen időszerűnek tűnik. Az európai integráció korábban soha nem remélt mértékben látszik megvalósulni. A 20. század első felében, amikor is két „világ”-háború osztotta meg Európát, távolinak tűnhetett bármi ilyesféle remény. És mégis, éppen Bartók kiapadhatatlan és elfogulatlan érdeklődése (illetve, ahogy ő maga kifejezte: szeretete) a különböző népek, szomszédnépek, etnikumok parasztzenéje iránt ma is példaértékű.

    

            A zeneszerző, zongoraművész és népzenekutató Bartók 1881-ben született az akkor Magyarországhoz tartozó Nagyszentmiklóson (ma Sînnicolau Mare, Románia) és 1945-ben halt meg New Yorkban. Gyermekkorát betegségek árnyékolták be. Apja, id. Bartók Béla korai halála után édesanyja, Voit Paula egyedül fogott hozzá nyolc éves fia és kisebbik leánya, Elza neveltetéséhez városról városra vándorolva, míg végül Pozsonyban (ma Bratislava, Szlovákia) megtelepedhettek, ahol Béla rendszeresebb zenei tanulmányokat folytatott és befejezte gimnáziumi tanulmányait. Az ugyancsak Pozsonyból származó, nálánál négy évvel idősebb Dohnányi Ernő nyomdokaiba lépve a budapesti Királyi Zeneakadémiára ment tanulni, ahol a Liszt-tanítvány Thomán István zongora-, és Hans Koessler zeneszerzés-tanítványa lett 1899 és 1903 között. Noha kiemelkedő tehetsége mind zongoraművészként, mind zeneszerzőként hamar megmutatkozott, pályája mégsem indult könnyen. Első nagyszabású hazafias kompozíciói (a hamarosan visszavont Kossuth szimfónia, a zongorára, ill. zongorára és zenekarra írt Rapszódia, az 1. zenekari szvit) megírását követően felfedezte a parasztzenét, mely az addig ismert népies műzenénél eredetibbnek, „hitelesebb”-nek és alkalmasabbnak is bizonyult egy új magyar zenei nyelv megteremtéséhez. Ekkor rendszeres népzenegyűjtésbe fogott, és ezzel párhuzamosan elkezdett népi zenén alapuló modern (olykor egyenesen kísérleti jellegű) kompozíciókat írni (Tizennégy bagatell, 1. kvartett). Egyéni stílusának kialakulásában döntő szerepet játszott a válság, melyet Geyer Stefi hegedűművésznő iránti reménytelen szerelme okozott. 1909-ben feleségül vette Ziegler Mártát, kitől első fia, ifjú Béla (1911–1994) született. Több mint egy évtizeden át fáradhatatlanul gyűjtött a „régi” Magyarország eldugott falvaiban, a magyar mellett jelentős szlovák és román ajkú területeken, ahol érdeklődése már igen hamar a „kisebbségek” népzenéje felé fordult. Különösen izgatták a szerinte egzakt tudományos módszereket igénylő, „természeti jelenség”-nek tekintendő parasztmuzsika archaikus vonásai. Hazai népzenegyűjtése mintegy 3500 román, 3000 szlovák és 2700 magyar, valamint néhány szerb és bulgár dallamot ölel fel.

    

            1906-tól szoros tudományos együttműködés alakult ki közte és az ugyancsak zeneszerző és folklór-kutató Kodály Zoltán (1882–1967) között. Az ősi zene iránti érdeklődés Bartókot 1913-ban Algériába vezette arab népzene gyűjtésre, később pedig, 1936-ban Törökországba is ellátogatott. A népzenekutatói terepmunkával azonban már 1918-ban, az Osztrák-Magyar birodalom szétesése, és Magyarország jelentős területeinek az I. világháborút követő elvesztése előtt lényegében fölhagyott. Addigra, különösen a Fából faragott királyfi (1914–17) 1917-es és a Kékszakállú herceg vára (1911) 1918-as sikeres bemutatásának köszönhetően nemzedéke és általában a modern magyar zeneszerzés vezető komponistájának ismerték el. Újabb zeneműveit a jelentős bécsi zeneműkiadó, az Universal Edition ekkor kezdte kiadni, s végre megnyílt számára a nemzetközi zongorista és zeneszerző pálya lehetősége. Rendszeresen koncertezik ezután Párizsban, Londonban és Európa más zenei központjaiban. Az 1920-as évek második felében az Egyesült Államokban és a Szovjetunióban is nagyobb koncertkörutat tett.

    

            1923-ra esik válása első feleségétől. Fiatal zongoraművész tanítványát, Pásztory Dittát veszi feleségül, kitől a következő évben születik második fia, Péter.

    

            Bartók zongoraművei, az Allegro barbaro (1911), vagy a Szabadban (1926), valamint pedagógiai céllal komponált sorozatai, a Gyermekeknek (1909–1910) és a Mikrokosmos (1932–39) zongorára, illetve a Negyvennégy duó két hegedűre (1931) jelentős helyet foglalnak el a 20. századi zeneszerzés és korszerű zenei nevelés történetében; 1908 és 1939 között komponált hat vonósnégyese pedig a műfaj történetében kiemelkedő eredményének számít. Több nagyszabású zenekari műve, különösen az 1923-ban komponált Táncszvit és a svájci karmester–mecénás Paul Sacher megrendelésére íródott Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára (1936) vált első előadásait követően mindjárt világhírűvé. Botrányos kölni bemutatása ellenére (részben a miatt) is kiemelkedő jelentőségű pantomimje, a Csodálatos mandarin (1918–19, hangszerelés 1924, bemutató 1926). E művek kora két leghíresebb zenei újítója, Arnold Schoenberg és Igor Stravinsky mellett jelölték ki helyét. Cikkeinek, tanulmányainak és dallamkiadványainak köszönhetően ugyanakkor a kelet-európai népzene egyik legjelentősebb szaktekintélyének számított.

    

            Ausztria német megszállását követően műveinek kiadását a londoni Boosey and Hawkes cégre bízta, s előkészületeket tett, hogy elhagyja a háborús Európát; 1940-ben feleségével az Egyesült Államokba utazott. Koncertezés mellett elsősorban egyetemeken talált a maga számára elfogadható munkát, mindenekelőtt a Columbia Egyetemen, mely díszdoktorává avatta. Amerikai emigrációjában igen hamar jelentkezett végzetes betegsége, a leukémia. Még így is megírhatott néhány mesterművet, a zenekari Concertót (az orosz származású Koussevitzky karmester számára, 1943-ban), a szólóhegedű Sonatát (Yehudi Menuhinnak, 1944-ben) és – lényegében – a feleségének szánt Harmadik zongoraversenyt. Emellett legtöbb népzenei gyűjteményét is kiadásra készítette elő, ám ezek már csak halála után jelenhettek meg.

 

 

 

Impresszum

A kiállítás a
Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma
és a
Külügyminisztérium
támogatásával jött létre
 

 

Hálával tartozunk
Bartók Péternek
és
Vásárhelyi Gábornak
 


Szakmai terv:

  Magyar Tudományos Akadémia
Zenetudományi Intézet
Bartók Archívuma
 


Grafikai terv:

   Magyar Tudományos Akadémia
Zenetudományi Intézet
Zenetörténeti Múzeum
 

 

Internetes változat:

Andocsek Kft.


A kiállítás a
Magyar Tudományos Akadémia
Zenetudományi Intézet
Bartók Archívumának
gyűjteményén alapul
 

 

 
   

  

Címlap Első oldal Tartalomjegyzék Főoldal, bevezető English version